Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

Az Ál­la­mi Egy­ház­ügyi Hi­va­tal (ÁEH) 1951-től har­minc­nyolc éven át – egy rö­vid, 1956-os in­ter­mez­zót ki­vé­ve – tar­tot­ta kéz­ben az ál­lam és az egy­há­zak kö­zöt­ti kap­cso­la­to­kat, szo­ro­san együtt­mű­köd­ve az ál­lam­biz­ton­sá­gi és párt­szer­vek­kel. A rend­szer egy­ház­po­li­ti­ká­jának és a val­lá­sos vi­lág­né­zet el­le­ni ideo­ló­gi­ai harcnak az in­téz­mé­nye­ként köz­vet­len be­fo­lyás­sal bírt az egy­há­zak­ra: irá­nyí­tot­ta, el­len­őriz­te, fel­ügyel­te bel­ső éle­tü­ket. A vál­to­zá­sok egyik leg­ko­ráb­bi lé­pé­se­ként, két hét­tel Nagy Im­ré­ék új­ra­te­me­té­se után, jú­ni­us 30-án az 1989. évi 14. szá­mú tör­vény­ere­jű ren­de­let jog­utód nél­kül meg­szün­tet­te a hi­va­talt. Az év­for­du­ló ap­ro­pó­ján Plat­thy Iván­nal be­szél­get­tünk.

– Ön 1989–95 kö­zött a Mű­ve­lő­dé­si Mi­nisz­té­ri­um­ban az Egy­há­zi Kap­cso­la­tok Fő­osz­tá­lyá­nak ve­ze­tő­je, majd négy évig a Mi­nisz­ter­el­nö­ki Hi­va­tal­ban az egy­há­zi kap­cso­la­tok cím­ze­tes ál­lam­tit­ká­ra, 2005-től az Or­szág­gyű­lés el­nö­ké­nek ta­nács­adó­ja volt. Mind­ezek könnyen el­ér­he­tő in­for­má­ci­ók Ön­ről. De hon­nan jött, és ho­gyan lett a rend­szer­vál­tó idő­szak egy­há­zak­kal kap­cso­la­tos fo­lya­ma­ta­i­nak ta­nú­ja, sőt ak­tív for­má­ló­ja?

– Ré­gi fel­vi­dé­ki ne­me­si csa­lád a mi­énk. „Ősünk­nek”, egy olasz épí­tő­mes­ter­nek a ne­ve a 13. szá­zad kö­ze­pén buk­kan fel. Mi szü­le­im­mel 1944-ben Ung­vár­ról me­ne­kül­tünk át, de a há­bo­rú után már nem tud­tunk vissza­men­ni. Ba­ra­nyá­ba ke­rül­tünk, a di­ák­éve­im Né­met­bo­lyon, Pécs­vá­ra­don, Me­csek­ná­das­don, il­let­ve Pé­csett tel­tek, majd pe­da­gó­gus let­tem. A sok­szí­nű val­lá­si ho­va­tar­to­zá­sú csa­lád­ban az evan­gé­li­kus kö­tő­dés is sok he­lyen meg­je­le­nik. Ér­de­kes, hogy sors­for­dí­tó idők­ben min­dig volt egy-egy Plat­thy, aki ve­ze­tő vagy ta­nács­adó sze­rep­ben a meg­úju­lást igye­ke­zett szol­gál­ni. Ezt a csa­lá­di szel­le­mi örök­sé­get húsz év­vel ez­előtt ma­gam­ra is kö­te­le­ző­nek érez­tem. Óri­á­si meg­mé­ret­te­tést je­len­tett szá­mom­ra a ka­pott szép fel­adat egy meg­újul­ni szán­dé­ko­zó or­szág éle­té­ben. Túl­zás nél­kül mond­ha­tom, hogy amit két év­ti­ze­de el­in­dí­tot­tunk, ar­ra a jo­gi, gya­kor­la­ti „ge­rinc­re” épül­nek ma is az egy­há­zi kap­cso­la­tok.

– 1989 nya­rán mi­ért esett épp Ön­re a vá­lasz­tás?

– Tud­ja, volt egy jó mi­nisz­te­rünk, Gla­tz Fe­renc. Ko­ráb­ban nem is­mer­tük egy­mást, csak tud­tunk egy­más­ról. Ak­ko­ri­ban a mi­nisz­té­ri­um és a ta­ná­csok kap­cso­la­tát irá­nyí­tó fő­osz­tályt ve­zet­tem, előt­te vé­gig­jár­tam az ál­lam­igaz­ga­tá­si sza­már­lét­rát, s ez­alatt rend­kí­vül szé­les kap­cso­lat­rend­szer­re tet­tem szert. Az ál­lam­igaz­ga­tás­ban vég­zett mun­kám so­rán min­dig az adott po­zí­ci­ó­ból le­het­sé­ges, se­gí­tő szán­dé­kú ko­or­di­ná­lás és az együtt gon­dol­ko­dás hí­ve vol­tam. Ta­lán ezek szá­mí­tot­tak.

– A rend­szer­vál­tás rész­le­tei má­ig nem köz­is­mer­tek. Te­gye ki­csit élőb­bé szá­munk­ra: mi tör­tént húsz éve ezek­ben a hó­na­pok­ban az egy­há­zi kap­cso­la­tok te­rü­le­tén?

– 1989. jú­li­us 6-án a mi­nisz­ter úr hí­va­tott. El­mond­ta, hogy jog­utód nél­kül meg­szűnt az ÁEH, és a mi­nisz­té­ri­um fel­ha­tal­ma­zást ka­pott egy kis lét­szá­mú fő­osz­tály lét­re­ho­zá­sá­ra. En­nek én le­szek a ve­ze­tő­je. Va­ló­já­ban nem is kap­tam gon­dol­ko­zá­si időt, csi­nál­ni kel­lett. Va­la­mi újat kel­lett al­kot­ni: egy­ház és ál­lam fo­lya­ma­tos, egyen­ran­gú, mel­lé­ren­delt vi­szo­nyú pár­be­szé­de volt a cél. Au­gusz­tus­ban lét­re is jött a kap­cso­la­to­kat ko­or­di­ná­ló fő­osz­tály. Kér­te a mi­nisz­ter azt is, hogy az új tan­évet az új­ra­in­du­ló fa­so­ri evan­gé­li­kus gim­ná­zi­um­ban nyit­has­sa meg.

– 1994-ig a Mi­nisz­ter­el­nö­ki Hi­va­tal­ban is mű­kö­dött egy ha­son­ló pro­fi­lú tit­kár­ság. Mi volt e pár­hu­za­mos­ság oka? Míg a mű­ve­lő­dé­si mi­nisz­ter „ré­gi” em­be­re­ket nyert meg az ügy­nek, ad­dig An­tall Jó­zsef mi­nisz­ter­el­nök az új hely­zet­hez úja­kat ke­re­sett?

– Nem, az tör­tént, hogy a ko­ráb­ban a mi­nisz­té­ri­um ál­lam­tit­ká­ra ál­tal ve­ze­tett, II. Já­nos Pál pá­pa 1991-es lá­to­ga­tá­sá­nak elő­ké­szí­té­sé­re lét­re­jött tár­ca­kö­zi bi­zott­ság ve­ze­té­sét a meg­ala­kult Mi­nisz­ter­el­nö­ki Hi­va­tal – MEH – egyik po­li­ti­kai ál­lam­tit­ká­ra lát­ta el. Er­re a fel­adat­ra egy kis lét­szá­mú tit­kár­ság jött lét­re, ál­lam­tit­ká­ri ve­ze­tés­sel, amely azon­ban a lá­to­ga­tás le­zaj­lá­sa után is meg­ma­radt, jo­gi sta­tú­tum nél­kül. Ter­mé­sze­te­sen nem volt sze­ren­csés ál­la­pot az egy­há­zak ré­szé­ről sem ez a ket­tős­ség. Hi­szen az ál­lam és az egy­há­zak kap­cso­la­tá­nak ko­or­di­ná­lá­sát az a kor­mány­ren­de­let ír­ta elő, amely az újon­nan meg­ala­kult Mű­ve­lő­dé­si és Köz­ok­ta­tá­si Mi­nisz­té­ri­um fel­ada­ta­it, ha­tás­kö­rét, ha­tó­sá­gi jog­kö­re­it ha­tá­roz­ta meg, míg a Mi­nisz­ter­el­nö­ki Hi­va­tal fel­ada­tai kö­zött nem sze­re­pel­tek egy­há­zak­kal kap­cso­la­tos fel­ada­tok. Ez a prob­lé­ma ké­sőbb úgy ol­dó­dott meg, hogy a volt egy­há­zi in­gat­la­nok tu­laj­don­ren­de­zé­sé­ről szó­ló, 1991-ben meg­al­ko­tott tör­vény alap­ján a MEH ál­lam­tit­ká­ra lát­ta el a kor­mány úgy­ne­ve­zett egyez­te­tő bi­zott­sá­gá­nak el­nö­ki te­en­dő­it, ugyan­ak­kor a mi­nisz­té­ri­um­ban jött lét­re a tu­laj­don­ren­de­zé­si iro­da az egy­há­zi kap­cso­la­tok fő­osz­tá­lyán be­lül. 1994-től 1998 au­gusz­tu­sá­ig min­den, egy­há­za­kat érin­tő ko­or­di­na­tív fel­ada­tot – ben­ne a tu­laj­don­ren­de­zés­sel kap­cso­la­tos te­en­dő­ket is – a Mű­ve­lő­dé­si Mi­nisz­té­ri­um, il­let­ve ké­sőbb a MEH Egy­há­zi Kap­cso­la­tok Tit­kár­sá­ga lá­tott el a ve­ze­té­sem­mel.

– Ön egy­szer azt nyi­lat­koz­ta, hogy nem volt fo­gal­ma az ÁEH fel­ada­ta­i­ról és mű­kö­dé­sé­ről, s ki­vá­lasz­tá­sa­kor épp ez a „nem tu­dá­sa” szá­mí­tott előny­nek. Ké­sőbb lett-e rá­lá­tá­sa az előz­mé­nyek­re?

– Én az ÁEH-ban nem dol­goz­tam, te­hát nem is­mer­tem a „mód­sze­re­ket”. Konk­rét ügyek kap­csán ké­sőbb ter­mé­sze­te­sen ta­pasz­tal­tam, ho­gyan kor­lá­toz­ta a hi­va­tal az egy­há­zak moz­gás­te­rét.

– Ho­gyan tör­tént a hi­va­tal fel­szá­mo­lá­sa?

– Az ÁEH szék­há­zá­ból, a Lend­vay ut­cá­ból a mi­nisz­té­ri­um igaz­ga­tá­si és jo­gi fő­osz­tá­lya hoz­ta át az irat­anya­got, és he­lyez­te el kü­lön he­lyi­sé­gek­ben, min­den­ki elől el­zár­va, majd a ki­lenc­ve­nes évek kö­ze­pén egy tár­ca­kö­zi bi­zott­ság dol­goz­ta fel. Tu­do­má­som sze­rint így ke­rült az ira­tok egy ré­sze a Ma­gyar Or­szá­gos Le­vél­tár­ba, és lett ku­tat­ha­tó­vá.

– Volt-e foly­to­nos­ság az ÁEH és az új fő­osz­tály kö­zött?

– Nem, és nem is le­he­tett, hi­szen a jog­utód nél­kü­li meg­szün­te­tés­sel együtt azok a jog­sza­bá­lyok és fel­ada­tok is meg­szűn­tek, ame­lyek vég­re­haj­tá­sá­ra lét­re­hoz­ták a hi­va­talt. Úgy tu­dom, hogy kö­rül­be­lül hat­van főt ez­zel egy idő­ben fel­men­tet­tek. Ugyan­ek­kor a me­gyei ta­ná­csi ap­pa­rá­tus­ban mű­kö­dő egy­há­zi tit­ká­rok fel­adat­kö­re és po­zí­ci­ó­ja is meg­szűnt.

–Ta­pasz­ta­la­ta sze­rint ho­gyan él­ték meg az egy­há­zak a hir­te­len jött sza­bad­sá­got?

– Ele­in­te erős volt a gya­nak­vás. To­vább él­tek a ko­ráb­bi be­ideg­ző­dé­sek. Az el­ső évek in­kább a „görcs­ol­dás” je­gyé­ben tel­tek. Ké­sőbb a bi­zal­mat­lan­ság egy­re in­kább meg­szűnt, mert ér­zé­kel­ték, hogy va­ló­ban part­ne­ri vi­szony ki­ala­kí­tá­sá­ra tö­rek­szünk. Még­is több egy­ház­ve­ze­tő­től hal­lot­tam, hogy túl hir­te­len sza­kadt rá­juk a vál­to­zás, az egy­há­zak nem tud­tak azon­nal él­ni a le­he­tő­sé­gek­kel. Ké­szü­let­le­nül ér­te őket, nem volt ide­jük szer­ve­zet­ten, át­gon­dol­tan és terv­sze­rű­en ki­ala­kí­ta­ni sa­ját vá­la­szai­kat. Szá­mom­ra mind­vé­gig a konst­ruk­tív és egyen­ran­gú pár­be­szé­den volt a hang­súly. A jo­gi sza­bá­lyo­zá­so­kat is az egy­há­zak­kal kö­zö­sen ala­kí­tot­tuk ki.

– Az egy­ház­ügyi hi­va­tal, amely „ide­gen test­ként” jött lét­re, jog­utód nél­kül szűnt meg. A tisz­tá­zás­ra vá­ró kér­dé­sek azon­ban ma­rad­tak, sőt so­ka­sod­tak. Me­lyek vol­tak az új fel­ada­tok?

– Egé­szen új ala­pot kel­lett te­rem­te­ni, szin­te egyik nap­ról a má­sik­ra, a sem­mi­ből. A Né­meth-kor­mány dek­la­rál­ni akar­ta, hogy Ma­gyar­or­szá­gon jog­ál­la­mi­ság van szü­le­tő­ben. Eh­hez leg­elő­ször meg kel­lett szün­tet­ni a dik­ta­tú­ra jel­leg­ze­tes szer­ve­it. Az alap­ve­tő em­be­ri jo­gok biz­to­sí­tá­sa is ezt a szán­dé­kot kí­ván­ta ki­fe­jez­ni. A kor­rekt, egyen­ran­gú pár­be­széd ki­ala­kí­tá­sa mel­lett a sza­bad mű­kö­dést ga­ran­tá­ló tör­vény elő­ké­szí­té­se is fel­ada­tunk volt.

– Mi­lyen szer­ve­ze­ti for­má­ban tar­tot­ták a kap­cso­la­tot?

– Gla­tz Fe­renc kez­de­mé­nye­zé­sé­re a négy nagy egy­ház kép­vi­se­lő­ket kül­dött a fő­osz­tály­hoz. Ez szá­muk­ra nem mun­ka­vi­szonyt je­len­tett, ha­nem sa­ját egy­há­zuk kép­vi­se­le­tét. E konst­ruk­ció az én időm­ben vé­gig mű­kö­dött. A pro­tes­táns egy­há­zak az iro­da­igaz­ga­tó­ju­kat de­le­gál­ták, az evan­gé­li­ku­sok Kar­ner Ágos­tont, majd Sze­me­rei Zol­tánt, a re­for­má­tu­sok pe­dig Ara­nyos Zol­tánt, majd Czö­vek Oli­vért.

– Az egy­há­zi élet­ben rég­ről is­mert ne­vek. Az egy­ház­ve­ze­tők ja­va ré­sze is hi­va­ta­lá­ban volt már a rend­szer­vál­tás előt­ti évek­ben. Töb­ben sze­re­pel­tek a vél­he­tő­en 1990 ele­jén össze­ál­lí­tott Szak­ér­tő ’90 lis­tán. Le­het ré­gi em­be­rek­kel újat kez­de­ni?

– Sze­rin­tem le­het. Ha egy­ér­tel­mű­en ki­nyil­vá­nít­ja, hogy már más­képp gon­dol­ko­dik, és örül, hogy fel­sza­ba­dult a te­her alól. Ha ér­zé­kel­he­tő a „ré­gi em­ber­ben” a meg­úju­lá­si szán­dék, és ér­zi, hogy nem aka­rom a múlt­ját fe­sze­get­ni, ak­kor le­het, hogy száz­szor annyi ener­gi­át fek­tet a kö­zös meg­úju­lást igény­lő ügy­be… Ter­mé­sze­te­sen a leg­ele­jén te­le­fo­nok­ból ér­zé­kel­tem, hogy so­kan úgy gon­dol­ják, a ko­ráb­bi gya­kor­lat to­vább él.

En­gem ez nem ér­de­kelt. Be­te­kint­het­tem vol­na ab­ba az ak­ta­cso­mó­ba is, ame­lyik át­ke­rült az ÁEH-tól, de nem akar­tam, hogy be­fo­lyá­sol­jon az, hogy tu­dom, ki mi volt. Az ügy volt az ér­de­kes, az új hely­zet. Tisz­ta lap­pal kel­lett in­dul­ni, el kel­lett fe­lej­te­ni, hogy a negy­ven év alatt kü­lön­fé­le ha­tás­ra em­be­rek eset­leg mi­be men­tek be­le. A sa­ját lel­ki­is­me­re­tük­kel ne­kik kell el­szá­mol­ni­uk, nem ne­kem. Az 1990. évi IV. tör­vény egy­ér­tel­mű­en ar­ról be­szél, hogy az egy­ház ma­ga ala­kít­ja ki szer­ve­ze­tét, és ma­ga dön­ti el, hogy mit tart fon­tos­nak, kit küld ki ér­de­kei kép­vi­se­le­té­re. Én nem vá­lo­gat­hat­tam meg a tár­gya­ló­part­ne­re­i­met. Az úgy­ne­ve­zett Szak­ér­tő ’90 lis­tát csak ké­sőbb, a saj­tó­ból is­mer­tem meg.

Az egy­ház bel­ügye az is, hogy a be­szer­ve­zé­si ese­te­ket tisz­táz­za, vagy sem. Ta­lán jobb lett vol­na eze­ket még a leg­ele­jén ren­dez­ni, ahogy a né­me­tek tet­ték, ők rög­tön nyil­vá­nos­ság­ra hoz­ták a lis­tá­kat. A lé­nyeg az, hogy mind­ez kény­szer ha­tá­sá­ra tör­té­nik-e vagy a sa­ját ma­gam bel­ső meg­tisz­tu­lá­sa ér­de­ké­ben. Az utób­bi idő­pont­tól füg­get­len.

– Az el­ső sza­bad par­la­men­ti vá­lasz­tás 1990 ta­va­szán zaj­lott le. Egyes vál­toz­ta­tá­so­kat azon­ban a jog­ál­la­mi nor­mák­nak meg­fe­le­lő­en már ko­ráb­ban vég­re­haj­tot­tak. Az ÁEH fel­szá­mo­lá­sa, de a lel­ki­is­me­re­ti és val­lás­sza­bad­ság kor­lá­ta­i­nak meg­szün­te­té­sét ki­mon­dó tör­vény el­fo­ga­dá­sa is még az egy­párt­rend­szer­ben tör­tént meg. Mi­lyen hosszú tá­vú jo­gi ga­ran­ci­ái szü­let­het­tek ak­kor az új tí­pu­sú egy­há­zi kap­cso­la­tok­nak?

– Ezt 1989 őszén a Va­ti­kán­ban is meg­kér­dez­ték, aho­vá a dip­lo­má­ci­ai kap­cso­la­tok új­ra­fel­vé­te­lét elő­ké­szí­tő há­rom­ta­gú de­le­gá­ció tag­ja­ként el­utaz­hat­tam. Ma­gunk­kal vit­tük a IV. tör­vény ter­ve­ze­tét is, olasz nyel­ven. Cso­dál­koz­tak, hogy egy ál­lam az egy­ház tel­jes sza­bad­sá­gá­ra törekszik, de még az egy­há­zi ve­ze­tők ki­ne­ve­zé­sét meg­elő­ző vé­le­mé­nye­zé­si vagy egyet­ér­té­si jo­got sem igény­li. Az ÁEH fel­szá­mo­lá­sa egyik el­ső fon­tos lé­pé­se volt a kö­zel tíz évig tar­tó jog­al­ko­tá­si fo­lya­mat­nak. Az 1998-ig meg­ho­zott sza­bá­lyo­zá­sok ma is jo­gi ga­ran­ci­á­kat ad­nak. Biz­to­sít­ják az egy­há­zak sza­bad mű­kö­dé­sét, egy­ház és ál­lam tel­jes szét­vá­lasz­tá­sát és azo­kat a fel­té­te­le­ket, ame­lyek az egy­há­zak tár­sa­da­lom­ban vál­lalt sok­ré­tű sze­re­pé­nek a be­töl­té­sé­hez szük­sé­ge­sek.

Ma bo­rú­lá­tóbb va­gyok. Az ak­ko­ri egyet­ér­tés most szin­te el­kép­zel­he­tet­len. Az 1990. ja­nu­ár 24-én jó­vá­ha­gyott IV. tör­vényt pél­dá­ul az ak­ko­ri par­la­ment ti­zen­egy tar­tóz­ko­dás­sal és egy „nem” sza­va­zat­tal fo­gad­ta el! Óri­á­si mu­lasz­tás lett vol­na ré­szünk­ről, ha az ak­ko­ri tör­té­nel­mi pil­la­nat­ban eze­ket a lé­pé­se­ket nem tesszük meg. Szá­mom­ra ez az el­múlt húsz év egyik leg­na­gyobb ta­pasz­ta­la­ta.

Mi­rák Ka­ta­lin

::Nyomtatható változat::