Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

– Jó na­pot kí­vá­nok, ügy­véd úr!

Rám néz, ma­ga­sabb ná­lam vagy két fej­jel. Hi­bát­lan öl­töny, cso­kor­nyak­ken­dő, kar­já­ra akasz­tott fe­ke­te es­er­nyő, tisz­te­le­tet kö­ve­te­lő ko­pasz fej. Bé­ke­be­li, jo­vi­á­lis, idős úr. Lá­tom, nem is­mer meg.

Én az utób­bi he­tek­ben gyak­ran lát­tam. Ki­csit már meg­hök­ken­tő is volt, hogy a fe­renc­vá­ro­si for­ga­tag­ban, vál­to­za­tos ala­kok so­ka­sá­gá­ban az ő ar­ca új­ra és új­ra fel­tűnt. Ott állt a vil­la­mos­meg­ál­ló­ban, lát­tam be­men­ni a szom­bat es­ti mi­sé­re, ki­lé­pett az edény­bolt­ból. So­ká­ig gon­dol­kod­tam raj­ta, hogy meg­szó­lí­tom, de ed­dig min­dig vissza­tar­tott va­la­mi.

Pe­dig az is­me­ret­sé­günk ré­gi ke­le­tű. Egy­kor fa­lun él­tem. Ott min­den­ki min­den­kit is­mert. A hi­va­tal­no­kok pe­dig ezen be­lül is kü­lön kasz­tot al­kot­tak. Ab­ban az idő­ben gyak­ran jár­tam kü­lön­fé­le hi­va­ta­lok­ba. Ott ta­lál­koz­tam az ügy­véd úr­ral, nem is egy­szer. Ak­kor­tájt kö­szö­nő vi­szony­ban is vol­tunk. Most nem is­mer meg, lá­tom raj­ta.

Nem te­het er­ről. Ta­lán olyan a sze­re­pe, hogy nem is tud­hat ró­lam. Ta­lán csak azért van itt, hogy em­lé­kez­tes­sen a ré­gi idők­re. Egy arc a múlt­ból. Az em­lé­kez­te­tés an­gya­la. Ahogy ezt vé­gig­gon­do­lom, ki­csit fi­gyel­ni kez­dek. Nem is annyi­ra a sze­mem­mel, in­kább az em­lé­ke­im­mel. Töb­ben is van­nak?

Hir­te­len eszem­be jut egy em­lé­ke­ze­tes te­le­fon egy­ko­ri osz­tály­tár­sam­tól, az And­rássy úti ka­rá­cso­nyi for­ga­tag­ban. A vá­rat­lan lá­to­ga­tó a múlt­ko­ri is­ten­tisz­te­le­ten, nyá­ron egy ré­gi ba­rát gye­rek­ko­runk­ból, hosszú idő után. Az em­lé­kez­te­tés an­gya­lai.

Az­tán ar­ra gon­do­lok, le­het, hogy én is az va­gyok má­sok­nak. Em­lé­ke­ket hor­do­zok én is va­la­ki­nek az éle­té­ből? Le­het, hogy en­gem lát­va va­la­ki­nek fel­öt­lik va­la­mi a múlt­ból? Le­het, hogy csak egy pil­la­nat, egy szi­lánk, egy tö­re­dék, egy han­gu­lat – ta­lán ennyit hor­do­zunk.

Is­ten akar va­jon így se­gí­te­ni raj­tunk, hogy ne mond­junk le em­lé­ke­ink­ről? Vagy azt akar­ja el­mon­da­ni, hogy má­sok éle­té­nek is hor­do­zói va­gyunk?

– Jó na­pot kí­vá­nok! – az ügy­véd úr hang­ja a szé­pen ki­ej­tett sza­vak el­le­né­re is ki­csit bi­zony­ta­lan.

To­vább­ra sem tud­ja, ki va­gyok, de a jól­ne­velt­sé­ge nem en­ge­di meg, hogy ne kö­szön­jön vissza.

Még a ka­lap­ját is meg­eme­li.

Ko­czor Ta­más

::Nyomtatható változat::