Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

A Lu­the­rá­nus Vi­lág­szö­vet­ség ti­zen­egye­dik, stutt­gar­ti nagy­gyű­lé­sén meg­vá­lasz­tott új el­nö­ké­vel csak­nem har­minc éve is­mer­jük egy­mást. Mind­ket­ten tag­jai vol­tunk a bu­da­pes­ti nagy­gyű­lést meg­elő­ző evan­gé­li­kus vi­lág­ta­lál­ko­zó tíz­fős nem­zet­kö­zi elő­ké­szí­tő bi­zott­sá­gá­nak. Há­rom éven ke­resz­tül rend­sze­re­sen ta­lál­koz­tunk e szí­nes tár­sas­ág­ban. Az Evan­gé­li­kus Élet 1984. má­jus 13-i szá­má­ban be­mu­tat­tam e bi­zott­ság tag­ja­it. Az ak­kor har­minc­négy éves je­ru­zsá­le­mi lel­kész­ről a kö­vet­ke­ző­ket ír­tam: „Egy­szer fül­ta­nú­ja vol­tam an­nak, hogy va­la­ki vé­rig sér­tet­te az­zal, hogy iz­ra­e­li­nek mond­ta őt. Oda­vág­ta az út­le­ve­lét: ťEz va­ló­ban iz­ra­e­li do­ku­men­tum, de kény­sze­rű­ség­ből, mert meg­szál­lás alatt élünk.Ť Ér­tem fel­há­bo­ro­dá­sát: pa­lesz­tin­ként, e há­nya­tott sor­sú nép fi­a­ként szol­gál a meg­osz­tott Je­ru­zsá­lem­ben evan­gé­li­kus lel­kész­ként. Éj­sza­ká­ba nyú­ló be­szél­ge­té­se­ink szin­te kö­zel-ke­le­ti ta­nul­mány­utat je­len­tet­tek szá­mom­ra.” Nyil­ván egyi­künk sem sejt­het­te, hogy hu­szon­hat év­vel a bu­da­pes­ti vi­lág­gyű­lés után ő a szer­ve­zet el­nö­ke, az őt kér­de­ző ri­por­ter pe­dig al­el­nö­ke lesz. Egy nap­pal meg­vá­lasz­tá­sa után a stutt­gar­ti kong­resszu­si köz­pont egy csen­des sar­ká­ban ül­tünk le be­szél­get­ni. Te­kin­tet­tel a ré­gi ba­rát­ság­ra, ke­reszt­né­ven szó­lí­tot­tuk egy­mást, ezért az in­ter­jú ma­gyar szö­ve­gé­ben in­do­kolt a te­ge­ző for­ma.

– Mi­lyen em­lé­ke­ket őr­zöl a bu­da­pes­ti nagy­gyű­lés­ről?

– Na­gyon je­len­tős volt az 1984-es ta­lál­ko­zó. A nagy­gyű­lés­nek elő­ször adott ott­hont egy vas­füg­göny mö­göt­ti or­szág. Ta­pasz­tal­tuk, hogy so­kak­ban volt fé­le­lem, min­den ol­da­lon. Az elő­ké­szí­tő bi­zott­ság­ban iga­zán bá­tor és len­dü­le­tes mun­kát vé­gez­tünk. Mind az if­jú­sá­gi ta­lál­ko­zón, mind a nagy­gyű­lé­sen je­len­tős dön­té­sek szü­let­tek. Szá­mos fa­lat le tud­tunk bon­ta­ni. Egye­bek mel­lett itt ha­tá­roz­tunk ar­ról, hogy min­den ké­sőb­bi ta­lál­ko­zón a de­le­gá­tu­sok leg­alább negy­ven szá­za­lé­ka nő és húsz szá­za­lé­ka fi­a­tal kell hogy le­gyen. Az ak­ko­ri fi­a­ta­lok kö­zül töb­ben ke­rül­tünk ve­ze­tő po­zí­ci­ó­ba, de egyi­künk sem ön­ma­gá­ért vég­zi a szol­gá­la­tát, ha­nem a vá­lasz­tó kö­zös­ség ja­vá­ra és a vi­lág gyó­gyu­lá­sa ér­de­ké­ben.

Jó ér­zés­sel tölt el a tu­dat, hogy el­nök­ké vá­lasz­tá­so­mat a ma­gyar evan­gé­li­ku­sok tel­jes mell­szé­les­ség­gel tá­mo­gat­ták. Sze­ret­ném erő­sí­te­ni a kap­cso­la­to­kat. A kis egy­há­zak so­kat ta­nul­hat­nak egy­más­tól. Nem sza­bad kü­lönb­sé­get ten­ni ki­sebb­sé­gi és több­sé­gi egy­ház kö­zött. Egy egy­ház ere­jét a ta­nú­ság­té­tel kész­sé­ge ha­tá­roz­za meg. Fon­tos üze­net­nek ér­zem, hogy a vi­lág­szö­vet­ség új, ha­ma­ro­san szol­gá­lat­ba ál­ló fő­tit­ká­ra is egy pa­rá­nyi egy­ház­ból ér­ke­zik, hi­szen Mar­tin Jun­ge chi­lei evan­gé­li­kus lel­kész, aki­nek per­sze már szé­les nem­zet­kö­zi ta­pasz­ta­lat­a van.

– Ma­gyar­or­szá­gon so­kan ta­lán nem tud­ják, hogy te pon­to­san mi­lyen egy­há­zat is kép­vi­selsz.

– Arab, pa­lesz­tin, ke­resz­tény, evan­gé­li­kus va­gyok. Egy­házun­kat a né­met misszió hoz­ta lét­re a 19. szá­zad­ban, de az arab ke­resz­té­nyek­ről már az Új­szö­vet­ség­ben is ol­va­sunk, hi­szen Ap­Csel 2,11 sze­rint már ott vol­tak Je­ru­zsá­lem­ben az el­ső pün­kösd­kor.

Ma­gam me­ne­kült va­gyok, akár­csak a szü­le­im. El­nök­ké vá­lasz­tá­som utá­ni be­szé­dem­ben is el­mond­tam, hogy a Lu­the­rá­nus Vi­lág­szö­vet­ség­gel gye­rek­ko­rom­ban a ka­ka­ón ke­resz­tül ta­lál­koz­tam. A ka­ka­ós­do­boz­ra ugyan­is rá volt ír­va, hogy a Lu­the­rá­nus Vi­lág­szö­vet­ség ado­má­nya. Ak­kor így és sok más esz­köz­zel pró­bál­tak ben­nün­ket, me­ne­kül­te­ket tá­mo­gat­ni, mint ahogy ez a kö­zös­ség az­óta is fo­lya­ma­to­san se­gí­ti a baj­ban le­vő­ket és a rá­szo­ru­ló­kat.

Je­ru­zsá­lem óvá­ro­sá­ban, a ke­resz­tény ne­gyed­ben nőt­tem fel. La­ká­sunk­tól csak né­hány per­cet kel­lett gya­lo­gol­nom, hogy el­ér­jem a ke­resz­tény­ség, a zsi­dó­ság és az isz­lám leg­szen­tebb he­lye­it. Már ak­kor meg­ta­nul­tam, ho­gyan kell más val­lá­sok­kal együtt él­ni. Az­óta is val­lom: fü­lünk kell hogy le­gyen a hal­lás­ra. Mert ez sok­szor hi­ány­zik. So­kan úgy kép­ze­lik el az együtt­élést, hogy rög­tön ta­ní­ta­ni akar­nak má­so­kat, anél­kül, hogy előbb meg­hall­gat­nák őket.

– Hol ta­nul­tál teo­ló­gi­át?

– Előbb egy ke­ve­set ott­hon, majd Finn­or­szág­ban, a Hel­sin­ki Egye­te­men. Ott sze­rez­tem ma­gisz­te­ri fo­ko­za­tot. Ké­sőbb pe­dig Chi­ca­gó­ban az evan­gé­li­kus sze­mi­ná­ri­um di­ák­ja vol­tam, akár­csak te…

– Nem sok­kal ké­sőbb pe­dig le­for­dí­tot­tad arab­ra az Ágos­tai hit­val­lást.

– Igen, az 1993-as öböl­há­bo­rú ide­jén ki­já­rá­si ti­la­lom volt ná­lunk. Ott­ho­no­mat nem hagy­hat­tam el. Ezt az időt hasz­no­san akar­tam töl­te­ni. A mun­ká­ban erő­sen mo­ti­vált az a tény, hogy alap­ve­tő hit­val­lá­sunk­nak ad­dig még nem volt arab nyel­vű for­dí­tá­sa.

– Kér­lek, mu­tasd be a szent­föl­di és jor­dá­ni­ai evan­gé­li­kus egy­há­zat!

– Mind­össze tíz lel­ké­szünk van, de szá­mos egyéb mun­ka­társ dol­go­zik az egy­ház­ban. Ki­emel­ke­dő szol­gá­la­tot vé­gez a je­ru­zsá­le­mi evan­gé­li­kus kór­ház, amely nem mű­köd­het­ne a Lu­the­rá­nus Vi­lág­szö­vet­ség fo­lya­ma­tos tá­mo­ga­tá­sa nél­kül.

– Mi­lyen súly­pont­jai van­nak püs­pö­ki szol­gá­la­tod­nak?

– Erőnk a gyen­ge­sé­günk­ben van. Egyik leg­na­gyobb gon­dunk a ke­resz­té­nyek ki­ván­dor­lá­sa. En­nek há­rom oka van: a bi­zony­ta­lan po­li­ti­kai hely­zet, a mun­ka­nél­kü­li­ség és a zsi­dó és pa­lesz­tin rész­ről egy­aránt je­lent­ke­ző szél­ső­sé­gek je­len­lé­te. Ilyen kö­rül­mé­nyek kö­zött pró­bá­lok hig­gad­tan szol­gál­ni, szót emel­ve min­den­faj­ta szél­ső­ség el­len, és leg­főbb fel­ada­tom­nak az ige tisz­ta hir­de­té­sét tar­tom.

Már szól­tam a val­lá­sok kö­zöt­ti pár­be­széd­ről, amit meg­ha­tá­roz a kör­nye­ze­tem. Ugyan­így el­kö­te­le­zett­je va­gyok az öku­me­né­nek. Hu­szon­há­rom év lel­ké­szi szol­gá­lat után ma a hang­súlyt a kon­tex­tu­a­li­tás­ra és a spi­ri­tu­a­li­tás­ra te­szem. A Lu­the­rá­nus Vi­lág­szö­vet­ség el­nö­ke­ként pe­dig ki­emel­ke­dő je­len­tő­sé­gű fel­adat­nak tar­tom a 2017-es év­for­du­ló­ra va­ló együt­tes ké­szü­lést.

– Mi­ben lá­tod a stutt­gar­ti nagy­gyű­lés je­len­tő­sé­gét?

– Ál­dom az Urat, hogy si­ke­rült meg­őriz­nünk az egy­sé­get. Jó, hogy elő­tér­ben vol­tak a szo­ci­á­lis kér­dé­sek, de még en­nél is je­len­tő­sebb volt a nagy­gyű­lés spi­ri­tu­a­li­tá­sa, imád­ko­zó jel­le­ge. Ezt sze­ret­ném a jö­vő­ben is szor­gal­maz­ni. Nem sza­bad, hogy a sze­xu­a­li­tás­sal, a ho­mo­sze­xu­a­li­tás­sal kap­cso­la­tos kér­dé­sek a kö­zép­pont­ba ke­rül­je­nek. Ezek egy­részt pe­ri­fe­ri­kus té­mák, más­részt óha­tat­la­nul meg­oszt­ják egy­há­za­in­kat. El­nök­ként is azon le­szek, hogy az egy­sé­get mun­kál­jam.

– Me­lyik bib­li­ai ige a leg­fon­to­sabb a szá­mod­ra?

– Lel­késszé szen­te­lé­sem óta el­kí­sér ez a Pál apos­to­li val­lo­más: „…nem szé­gyel­lem az evan­gé­li­u­mot, hi­szen Is­ten ere­je az, min­den hí­vő­nek üd­vös­sé­gé­re…” (Róm 1,16) Az öröm­hír fel­sza­ba­dít­ja az em­bert. Ezért érez­he­tem ma­gam ne­héz kül­ső kö­rül­mé­nyek kö­zött is sza­bad­nak. Így az­tán bol­do­gan pré­di­ká­lok, hi­szen min­de­nek­előtt lel­kész va­gyok, és min­dig az is kí­vá­nok ma­rad­ni.

– Kö­szö­nöm, hogy el­nök­ként ta­lán el­ső „exk­lu­zív in­ter­jú­dat” a ma­gya­rok­nak ad­tad.

– Öröm­mel! És ké­rem, imád­koz­za­tok ér­tem, szol­gá­la­to­mért és az evan­gé­li­kus­ság nagy csa­lád­já­ért szer­te a vi­lág­ban. Azt pe­dig na­gyon re­mé­lem, hogy ha­ma­ro­san új­ra el­lá­to­gat­ha­tok Ma­gyar­or­szág­ra.

Fa­bi­ny Ta­más

::Nyomtatható változat::