Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2010
- 34
- A gyerekkori kakaóval kezdődött…
Keresztutak
Hozzászólás a cikkhez
A gyerekkori kakaóval kezdődött…
Beszélgetés dr. Munib Younannal, a Lutheránus Világszövetség új elnökével
A Lutheránus Világszövetség tizenegyedik, stuttgarti nagygyűlésén megválasztott új elnökével csaknem harminc éve ismerjük egymást. Mindketten tagjai voltunk a budapesti nagygyűlést megelőző evangélikus világtalálkozó tízfős nemzetközi előkészítő bizottságának. Három éven keresztül rendszeresen találkoztunk e színes társaságban. Az Evangélikus Élet 1984. május 13-i számában bemutattam e bizottság tagjait. Az akkor harmincnégy éves jeruzsálemi lelkészről a következőket írtam: „Egyszer fültanúja voltam annak, hogy valaki vérig sértette azzal, hogy izraelinek mondta őt. Odavágta az útlevelét: »Ez valóban izraeli dokumentum, de kényszerűségből, mert megszállás alatt élünk.« Értem felháborodását: palesztinként, e hányatott sorsú nép fiaként szolgál a megosztott Jeruzsálemben evangélikus lelkészként. Éjszakába nyúló beszélgetéseink szinte közel-keleti tanulmányutat jelentettek számomra.” Nyilván egyikünk sem sejthette, hogy huszonhat évvel a budapesti világgyűlés után ő a szervezet elnöke, az őt kérdező riporter pedig alelnöke lesz. Egy nappal megválasztása után a stuttgarti kongresszusi központ egy csendes sarkában ültünk le beszélgetni. Tekintettel a régi barátságra, keresztnéven szólítottuk egymást, ezért az interjú magyar szövegében indokolt a tegező forma.
– Milyen emlékeket őrzöl a budapesti nagygyűlésről?
– Nagyon jelentős volt az 1984-es találkozó. A nagygyűlésnek először adott otthont egy vasfüggöny mögötti ország. Tapasztaltuk, hogy sokakban volt félelem, minden oldalon. Az előkészítő bizottságban igazán bátor és lendületes munkát végeztünk. Mind az ifjúsági találkozón, mind a nagygyűlésen jelentős döntések születtek. Számos falat le tudtunk bontani. Egyebek mellett itt határoztunk arról, hogy minden későbbi találkozón a delegátusok legalább negyven százaléka nő és húsz százaléka fiatal kell hogy legyen. Az akkori fiatalok közül többen kerültünk vezető pozícióba, de egyikünk sem önmagáért végzi a szolgálatát, hanem a választó közösség javára és a világ gyógyulása érdekében.
Jó érzéssel tölt el a tudat, hogy elnökké választásomat a magyar evangélikusok teljes mellszélességgel támogatták. Szeretném erősíteni a kapcsolatokat. A kis egyházak sokat tanulhatnak egymástól. Nem szabad különbséget tenni kisebbségi és többségi egyház között. Egy egyház erejét a tanúságtétel készsége határozza meg. Fontos üzenetnek érzem, hogy a világszövetség új, hamarosan szolgálatba álló főtitkára is egy parányi egyházból érkezik, hiszen Martin Junge chilei evangélikus lelkész, akinek persze már széles nemzetközi tapasztalata van.
– Magyarországon sokan talán nem tudják, hogy te pontosan milyen egyházat is képviselsz.
– Arab, palesztin, keresztény, evangélikus vagyok. Egyházunkat a német misszió hozta létre a 19. században, de az arab keresztényekről már az Újszövetségben is olvasunk, hiszen ApCsel 2,11 szerint már ott voltak Jeruzsálemben az első pünkösdkor.
Magam menekült vagyok, akárcsak a szüleim. Elnökké választásom utáni beszédemben is elmondtam, hogy a Lutheránus Világszövetséggel gyerekkoromban a kakaón keresztül találkoztam. A kakaósdobozra ugyanis rá volt írva, hogy a Lutheránus Világszövetség adománya. Akkor így és sok más eszközzel próbáltak bennünket, menekülteket támogatni, mint ahogy ez a közösség azóta is folyamatosan segíti a bajban levőket és a rászorulókat.
Jeruzsálem óvárosában, a keresztény negyedben nőttem fel. Lakásunktól csak néhány percet kellett gyalogolnom, hogy elérjem a kereszténység, a zsidóság és az iszlám legszentebb helyeit. Már akkor megtanultam, hogyan kell más vallásokkal együtt élni. Azóta is vallom: fülünk kell hogy legyen a hallásra. Mert ez sokszor hiányzik. Sokan úgy képzelik el az együttélést, hogy rögtön tanítani akarnak másokat, anélkül, hogy előbb meghallgatnák őket.
– Hol tanultál teológiát?
– Előbb egy keveset otthon, majd Finnországban, a Helsinki Egyetemen. Ott szereztem magiszteri fokozatot. Később pedig Chicagóban az evangélikus szeminárium diákja voltam, akárcsak te…
– Nem sokkal később pedig lefordítottad arabra az Ágostai hitvallást.
– Igen, az 1993-as öbölháború idején kijárási tilalom volt nálunk. Otthonomat nem hagyhattam el. Ezt az időt hasznosan akartam tölteni. A munkában erősen motivált az a tény, hogy alapvető hitvallásunknak addig még nem volt arab nyelvű fordítása.
– Kérlek, mutasd be a szentföldi és jordániai evangélikus egyházat!
– Mindössze tíz lelkészünk van, de számos egyéb munkatárs dolgozik az egyházban. Kiemelkedő szolgálatot végez a jeruzsálemi evangélikus kórház, amely nem működhetne a Lutheránus Világszövetség folyamatos támogatása nélkül.
– Milyen súlypontjai vannak püspöki szolgálatodnak?
– Erőnk a gyengeségünkben van. Egyik legnagyobb gondunk a keresztények kivándorlása. Ennek három oka van: a bizonytalan politikai helyzet, a munkanélküliség és a zsidó és palesztin részről egyaránt jelentkező szélsőségek jelenléte. Ilyen körülmények között próbálok higgadtan szolgálni, szót emelve mindenfajta szélsőség ellen, és legfőbb feladatomnak az ige tiszta hirdetését tartom.
Már szóltam a vallások közötti párbeszédről, amit meghatároz a környezetem. Ugyanígy elkötelezettje vagyok az ökumenének. Huszonhárom év lelkészi szolgálat után ma a hangsúlyt a kontextualitásra és a spiritualitásra teszem. A Lutheránus Világszövetség elnökeként pedig kiemelkedő jelentőségű feladatnak tartom a 2017-es évfordulóra való együttes készülést.
– Miben látod a stuttgarti nagygyűlés jelentőségét?
– Áldom az Urat, hogy sikerült megőriznünk az egységet. Jó, hogy előtérben voltak a szociális kérdések, de még ennél is jelentősebb volt a nagygyűlés spiritualitása, imádkozó jellege. Ezt szeretném a jövőben is szorgalmazni. Nem szabad, hogy a szexualitással, a homoszexualitással kapcsolatos kérdések a középpontba kerüljenek. Ezek egyrészt periferikus témák, másrészt óhatatlanul megosztják egyházainkat. Elnökként is azon leszek, hogy az egységet munkáljam.
– Melyik bibliai ige a legfontosabb a számodra?
– Lelkésszé szentelésem óta elkísér ez a Pál apostoli vallomás: „…nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére…” (Róm 1,16) Az örömhír felszabadítja az embert. Ezért érezhetem magam nehéz külső körülmények között is szabadnak. Így aztán boldogan prédikálok, hiszen mindenekelőtt lelkész vagyok, és mindig az is kívánok maradni.
– Köszönöm, hogy elnökként talán első „exkluzív interjúdat” a magyaroknak adtad.
– Örömmel! És kérem, imádkozzatok értem, szolgálatomért és az evangélikusság nagy családjáért szerte a világban. Azt pedig nagyon remélem, hogy hamarosan újra ellátogathatok Magyarországra.
Fabiny Tamás
::Nyomtatható változat::
|