A vasárnap igéje

SZENT­HÁ­ROM­SÁG UTÁN 8. VA­SÁR­NAP – 1JN 5,1–3

Hozzászólás a cikkhez

Fried­rich Nietz­sche, az is­ten­ta­ga­dó fi­lo­zó­fus egy­szer ál­lí­tó­lag úgy nyi­lat­ko­zott a ke­resz­tény­ség­ről, hogy „meg­vál­tot­tabb­nak kel­le­ne ki­néz­ni­ük a ke­resz­té­nyek­nek, ha azt akar­ják, hogy higgyek Meg­vál­tó­juk­ban”. Fé­lő, hogy eb­ben iga­za is volt. Hol van a hi­tünk? Hol lát­szik meg az éle­tünk­ben, hogy Jé­zus Krisz­tus a Meg­vál­tónk? Min­den el­le­ne szól.

Azok a ke­resz­té­nyek, akik ak­kor ol­vas­ták Já­nos apos­tol le­ve­lét, azt érez­ték, hogy a kö­rü­löt­tük élő vi­lág le­győ­zi a hi­tü­ket, ki­kez­di a sze­re­te­tü­ket. Meg­rom­lott az er­kölcs, a ne­mes ró­mai pol­gá­rok zül­lött­ség­ben, ti­vor­nyá­zás­ban, há­zas­ság­tö­rés­ben él­tek, kor­rup­tak vol­tak, má­sok ká­rá­ra gya­ra­pí­tot­ták va­gyo­nu­kat. Csa­lád­ta­gok gyil­kol­ták egy­mást, és nem le­he­tett bíz­ni az igaz­ság­szol­gál­ta­tás­ban.

Eb­ben a tár­sa­dal­mi, er­köl­csi rom­lott­ság­ban pró­bál­ták él­ni a ke­resz­té­nyek a ma­guk is­ten­fé­lő, tisz­ta er­köl­csű éle­tét. So­kan két­ség­be­es­tek, és ké­tel­ked­ni kezd­tek, hogy le­het-e ilyen kö­rül­mé­nyek kö­zött Jé­zus Krisz­tus ta­ní­tá­sa sze­rint él­ni. Meg le­het-e tar­ta­ni Is­ten pa­ran­cso­la­ta­it, le­het-e sze­ret­ni azo­kat is, akik vissza­él­nek a sze­re­tet­tel? Hol van Krisz­tus győ­zel­me?

Elég vi­lá­gos az át­hal­lás az ak­ko­ri vi­lág és mai vi­lá­gunk kö­zött. Ak­kor is egy li­be­rá­lis tár­sa­da­lom, ma is egy li­be­rá­lis tár­sa­da­lom ad­ja azt a kör­nye­ze­tet, amely­ben a ke­resz­té­nyek él­nek. És ne­héz ke­resz­tény­nek len­ni egy olyan vi­lág­ban, ame­lyik a bűnt erény­nek, a ha­zug­sá­got igaz­ság­nak, a ter­mé­szet­el­le­nest jog­nak, a lo­pást üz­le­ti si­ker­nek, az er­kölcs­te­len­sé­get sza­bad­ság­nak ne­ve­zi.

Jé­zus sze­re­tett ta­nít­vá­nya, az ak­kor már öreg, so­kat lá­tott és ta­pasz­talt, bölcs Já­nos a leg­fon­to­sabb­ra mu­tat rá: A ke­resz­tény em­ber is­mer­te­tő­je­le a Jé­zus Krisz­tus­ba ve­tett hit. Sze­mé­lyes Krisz­tus-hit nél­kül nem le­het szó iga­zi ke­resz­tény­ség­ről, és ezt sok­szor han­goz­tat­ja Já­nos apos­tol. De na­gyon ko­mo­lyan meg kell ta­nul­nunk tő­le azt is, hogy hit és sze­re­tet a ke­resz­tény élet két össze­tar­to­zó és egy­más­tól el nem vá­laszt­ha­tó ol­da­la, a ket­tő együtt mu­tat­ja, ho­gyan ál­lunk Is­ten­nel.

Az Is­ten irán­ti sze­re­tet je­lei, az ige­ol­va­sás, az imád­ság, a temp­lom­ba já­rás hoz­zá­tar­to­zik a ke­resz­tény em­ber éle­té­hez, mert az Is­ten­nel va­ló kö­zös­ség, a hit az ige hall­ga­tá­sá­ból szü­le­tik. De mi van a sze­re­te­tünk­kel? Mit ta­pasz­tal­nak raj­tunk csa­lád­tag­ja­ink, szom­szé­da­ink, is­me­rő­se­ink, azok az em­be­rek, akik­kel össze­hoz ben­nün­ket az élet az ut­cán vagy bár­hol? Nem em­be­rek előtt vizs­gá­zunk sze­re­tet­ből, ha­nem Is­ten és ön­ma­gunk előtt. A sze­re­tet mér­le­gé­nek nyel­ve ér­zé­ke­nyeb­ben és pon­to­sab­ban jel­zi, mu­tat­ja az Is­ten­től va­ló tá­vo­lo­dá­sun­kat, mint a hit.

A ke­resz­té­nyek­nek azért le­het sze­ret­ni, mert őket is sze­re­ti Is­ten. Nem ma­guk­ból kell sze­re­te­tet fa­kasz­ta­ni­uk egy­más és má­sok iránt, ha­nem Is­ten sze­re­te­tét ad­hat­ják to­vább.

Ezt a sze­re­te­tet azon­ban nem le­het ket­té­osz­ta­ni Is­ten­re irá­nyu­ló sze­re­tet­re és az em­be­rek­re irá­nyu­ló sze­re­tet­re. Jé­zus sem vá­lasz­tot­ta ket­té. Ami­kor meg­kér­de­zik tő­le, hogy me­lyik a leg­főbb pa­ran­cso­lat, ak­kor egy­szer­re mond­ja, egy­más­tól el­vá­laszt­ha­tat­la­nul: sze­resd az Urat, a te Is­te­ne­det tel­jes szí­ved­ből, tel­jes lel­ked­ből és tel­jes erőd­ből, és sze­resd fe­le­ba­rá­to­dat, mint ma­ga­dat. Nem le­het sze­ret­ni Is­tent és nem sze­ret­ni az em­be­re­ket. Já­nos apos­tol azt ír­ja: ha va­la­ki azt mond­ja, hogy sze­re­tem az Is­tent, de a test­vé­rét gyű­lö­li, az ha­zug.

Søren Ki­er­ke­ga­ard dán fi­lo­zó­fus ír­ja egyik köny­vé­ben: „Aho­gyan a csen­des tó alap­ja mé­lyen van a for­rás­ban, ame­lyet szem nem lát­hat, ak­kép­pen az em­be­ri sze­re­tet­nek még mé­lyebb az alap­ja az Is­ten sze­re­te­té­ben.” Amit mi a fel­szí­nen az em­be­ri sze­re­tet meg­nyil­vá­nu­lá­sa­i­ban lá­tunk, an­nak a leg­mé­lyebb alap­ja és for­rá­sa Is­ten sze­re­te­té­ben van. És ha nem lá­tunk a fel­szí­nen sem­mit, ak­kor az azt je­len­ti, hogy a mély­ben sincs sem­mi.

Eb­ből Já­nos szá­má­ra azon­nal kö­vet­ke­zik, hogy ha a ne­héz kö­rül­mé­nyek ki­kez­dik ke­resz­tény­sé­gün­ket, ak­kor a meg­ol­dás az, hogy job­ban kell sze­ret­nünk Is­tent. És mert mi nem sze­ret­het­jük őt köz­vet­le­nül, ezért sze­re­te­tünk­kel em­ber­tár­sa­ink fe­lé kell for­dul­nunk. Azok fe­lé, aki­ket ne­héz sze­ret­ni.

Néz­zük meg, hogy ki­ket sze­re­tett Jé­zus! Olyan em­be­re­ket, akik őt fél­re­is­mer­ték, igaz­ta­la­nul vá­dol­ták, ki­gú­nyol­ták, ás­ká­lód­tak el­le­ne, ha­zug­sá­got ter­jesz­tet­tek ró­la, el­árul­ták, meg­ver­ték, ke­reszt­re fe­szí­tet­ték. Ő ta­ní­tot­ta: Könnyű azo­kat sze­ret­ni, akik min­ket sze­ret­nek. Azo­kat sze­res­sé­tek, akik el­len­sé­ge­i­tek, akik gyű­löl­nek ti­te­ket. Így lesz­tek mennyei Atyá­tok gyer­me­kei.

Ő az volt, Aty­já­nak gyer­me­ke, az egy­szü­lött Fiú, és él­te a sze­re­te­tet. Ha meg­is­mer­tük az ő sze­re­te­tét, ne­künk is azok fe­lé kell sze­re­te­tet ad­ni, akik ki­bír­ha­tat­lan, el­len­szen­ves, ne­héz ala­kok. Ott van­nak a kör­nye­ze­tünk­ben. Egy ser­dü­lők ne­ve­lé­sé­vel fog­lal­ko­zó ke­resz­tény könyv cí­me: A kak­tusz meg­öle­lé­sé­nek mű­vé­sze­te. Is­ten pon­to­san ezt te­szi ve­lünk. Ne­künk is vál­lal­ni kell, hogy meg­ölel­jük a ma­gunk kak­tu­sza­it. Nem vá­lo­gat­ha­tunk, hogy kit sze­re­tünk és kit nem. Nem te­he­tünk úgy, mint egy rajz­film­sze­rep­lő. El­ső kép: na­gyot nyúj­tó­zik, mi­lyen szép nap van ma, úgy sze­re­tem az egész vi­lá­got. Má­so­dik kép: meg­for­dul, és ott lát­ja a csa­lád­tag­ja­it, is­me­rő­se­it. Har­ma­dik kép: mor­cos ar­cot vág, és azt mond­ja: de gyű­lö­löm az em­be­re­ket.

A mi sze­re­te­tünk­nek is le­gyen ar­ca: most egy pil­la­nat­ra hagy­juk ab­ba az ol­va­sást, csuk­juk be a sze­mün­ket, és en­ged­jük, hogy Is­ten elénk hoz­za an­nak az ar­cát, aki­nek ma meg­ta­pasz­tal­ha­tó­an meg­mu­tat­juk majd a sze­re­te­tün­ket, az­után imád­koz­zunk, hogy ad­jon eh­hez ne­künk Is­ten erőt és öt­le­tet.

Imád­koz­zunk! „Uram, hall­gas­son el ben­nem mind­az, amit nem te mon­dasz. Áll­jon meg ben­nem az, amit nem te moz­gatsz. Fog­lald el azt a he­lyet, ame­lyet én fog­la­lok el, és tedd meg ben­nem és ál­ta­lam azt, ami ne­ked tet­szik. Add, hogy az »Én«-em el­tűn­jön, és te le­gyél min­den min­den­ben. Ve­zes­sél ki en­gem ön­ma­gam­ból és min­den­ből, ami az enyém, és ve­zess en­gem ma­gad­ba, Is­te­nem…” (Ger­hardt Ter­ste­egen)

Ba­li­cza Iván

::Nyomtatható változat::