Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2009
- 31
- Új nap – új kegyelem
Napról napra
Hozzászólás a cikkhez
Új nap – új kegyelem
Vasárnap
Megesküdtem neked, és szövetségre léptem veled – így szól az én Uram, az Úr –, és az enyém lettél. Ez 16,8c (1Kor 3,23; Mt 5,13–16; Ef 5,8b–14; Zsolt 11) Milyen jó lenne egy megbízható szövetséges! Valaki, akivel egy irányba nézhetünk, egyfelé mehetünk, akinek a válla akkor is erõs, amikor a miénk gyönge, és átvállalja a terheinket. Akinek van jó szava, jó tanácsa, bölcsessége, derûje. Aki harcainkban mellettünk áll; ha földre kerülünk, kiáll helyettünk, és küzd. Akinek fontos a lelkünk, a bánatunk is. Aki hûséges, aki kezeskedik értünk. Aki a miénk, és akié mi vagyunk. Talán csak álom, hogy ilyen társ létezik? Most az igére nézzünk: a jó hír, hogy még mielõtt megszülettünk, valaki már gondoskodott rólunk, és gondolt ránk. És elkészített mindent. Nekünk „csak” el kell fogadnunk a számunkra kínált szövetséget és kimondani: köszönöm, Uram Jézus, hogy te mindezt egyszerre megadod és megteszed értem.
Hétfõ
Egy szolga sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyûlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat pedig megveti. Lk 16,13a (2Móz 32,26; Jak 2,14–26; ApCsel 21,1–14) Komoly belsõ meghasonlást, morális csõdöt idézhet elõ, ha két (több) urat, eszmét, elvet akarunk a nekünk adatott egy szívvel és lélekkel szolgálni, követni, vallani. Taktikázik a világ, taktikázunk mi is, feladjuk az elveinket, „újragondoljuk” a hitünket, aszerint, hogy miként érvényesülhetünk jobban. De hol is? Itt, ahol van negyven-ötven-hatvan évnyi életünk. És közben? És azután? Jézus azt mondja: így nem lehet. Nem így lehet jól! Nem erre hív az Úristen. Állásfoglalásra késztet az ige, amikor meghalljuk. Jézus életútjának vállalására szólít fel, taktikák és lavírozások nélkül.
Kedd
Az igazság beszéde, az evangélium hozzátok is eljutott, és ahogyan az egész világon gyümölcsöt terem és növekedik, ugyanúgy közöttetek is, attól a naptól fogva, amelyen meghallottátok. Kol 1,5–(Zsolt 147,15; 2Kor 6,11–18/7,1/; ApCsel 21,15–26) Sokféle impulzus éri az embert. Hírek sokasága. Reklámok ígéretei. Csodás életváltozásokat ígérõ tanfolyamok. Új emberré lehetünk – mondják –, ha ezt vagy azt követjük, megvesszük. Mióta Pál a kolosséiaknak írt, azóta sincs más üzenet a keresõnek, amely igazi változást, igazi gyümölcsözést, lelki növekedést eredményezhet, közösségek megújulását hozhatja. Csak az igazság beszéde, az evangélium. Ha engem elért, tartozom azzal, hogy továbbadjam. Célt és irányt mutatni ma: Krisztusra mutatni, hirdetni, hogy van megoldás – van-e ennél aktuálisabb feladat, amikor szinte széthullik a világ körülöttünk?
Szerda
Borulj le Istenednek, az Úrnak színe elõtt, azután örvendezz mindannak a jónak, amit Istened, az Úr ad neked és házad népének. 5Móz 26,10–11 (Kol 2,7; Jak 3,13–18; ApCsel 21,27–40) Amikor hideg tél van, a meleg nyarat várjuk. Amikor itt a kánikula, panaszkodunk. Ha bõ a termés, tehernek érezzük: nincs kinek eladni, nincs hol tárolni. Ha van otthonunk, sóhajtozunk, mennyi terhet és költséget ró ránk a fenntartása. Ha van autónk, bosszankodunk, hogy másnak is van, és miattuk dugóban kell ücsörögnünk. Ha van egy életünk, amelyben sok ajándék és Istentõl jövõ áldás van elrejtve, szellemi és lelki és testi adottságok, mi a hiányainkat dédelgetjük. Pedig örvendezni kellene annak, ami van! Mert semmi nem „jár”, hanem adja valaki. És legfõképpen neki, az Ajándékozónak kell örvendeznünk, mert a Fiát is elküldte hozzánk, hogy lássuk, tudjuk, érezzük: íme, mennyire drágák vagyunk számára.
Csütörtök
Mivel már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is õbenne. Kol 2,6 (1Móz 35,2; Lk 11,33–36/37–41/; ApCsel 22,1–21) Jézus kettõs parancsolatát, amelynek a szíve-lelke a szeretet, nem lehet életünknek csak egy kis szakaszára szûkíteni. Nem a templomi áhítat csendjében kell megélni. Hiszen „benne élünk, mozgunk és vagyunk”. Tényleg látják, érzik ezt rajtunk?
Péntek
Áldjátok, népek, a mi Istenünket, hangosan hirdessétek dicséretét! Õ tartott életben bennünket, és nem engedte, hogy lábunk inogjon. Zsolt 66,8–9 (Kol 3,16; Jn 18,19–24; ApCsel 22,22–30) Ökológiai katasztrófákat jósolnak, világjárványt, globális felmelegedést, természeti katasztrófákat. Sokszor elgondolkodik az ember: mi az Isten akarata? Miért tartunk itt, és mi lesz velünk, a világgal? Hiszem: nem konferenciákon fog megoldódni a világ sorsa, sem a G8-ak csúcsain. Ami bizonyos: Isten az élet Ura. Megõriz minket, de tõlünk is az élet tiszteletét várja. Életet mi nem teremthetünk, meg sem tarthatunk. Megtérés nélkül nincs életünk, nincs jövõnk, ezt kellene végre megérteni.
Szombat
A türelem és vigasztalás Istene adja meg nektek, hogy kölcsönös egyetértés legyen közöttetek Jézus Krisztus akarata szerint. Róm 15,5 (Jer 32,39; Fil 2,12–18; ApCsel 23,1–11) Ha csak annak kellene hinnem, amit a tévében látok, az újságban olvasok, az utcán tapasztalok, azt gondolnám: ebben a világban sehol nincs – pillanatnyinál több – egyetértés. Se kicsi, se nagy horderejû dolgokban. Érdekek mentén, önzés mentén „építjük” kapcsolatainkat. „Szemet szemért” korunkban talán furcsa, megbotránkoztató, botrányos a „világ” számára a másik emberre figyelve, megbocsátva, megszakítva a bosszúállás, a gyûlölet, az érdekek láncolatát, a szeretet erejével gyõzni a rossz felett…?!
Kõháti Dóra
::Nyomtatható változat::
|