Aulber János Kristóf

AULBER JÁNOS KRISTÓF, magiszter, olyan családból származott, mely a Svábföld egyházi életével szoros összeköttetésben állott.

Ősapja, Aulber Máté, Reutlingen, régi birodalmi város reformátora volt és a boszorkánypörök első ellenségei közé tartozott. (V. ö. Herzon-Hauck reál-enciklopédiája 3. kiad. I. köt. 289. l.-va1 és az ott felsorolt művekkel: Hartmann J. Matthäus Aulber 1863; úgyszintén Bossert: Der Reutlinger Sieg 1524, Barmen 1894.) Atyja, Máté, Murrhardt és Hirsau prelátusa volt. AulberJános Kristóf 1675 január 29.-én született Waiblingenben. Atyja halála után, 1689-ben, a maulbronni kolostor alumnusa lett, utóbb Tübingában tanult, hol 1693 szeptember 8.-án magiszter, 1699-ben az alapítványi intézet tanítója lett. 1700-tál diakónus Leonbergben.

Mikor a pozsonyi gyülekezet Brehmer halála után olyan lelkészt keresett, aki a nehéz viszonyok között erős jellemével megtudjon állni, Aulbert ajánlották (Documenta archivi ecclesiae evang. poson. Tom. Vl. pag. 179. s) a gyülekezet 1705 májusában meg is hívta. Levele, melyben kijelenti, hogy a meghívást elfogadja, 1705 május 29.-éről kelt és még ma is megvan a gyülekezet okirat-gyűjteményében. (Ibid. pag. 199.) Miután betegségére fürdőkúrát használt, 1705 szeptember 4.-én beállt hivatalába, mint a gyülekezet primáriusa, vagyis első lelkésze. Ez év szeptember 14.-éről kelt okirat szabja meg Aulber jogait, mert nemcsak rangban volt első és a nagy ünnepeken egyedül őt illette a szónoklás, hanem egyéb előjoga isvolt. Ebből aztán torzsalkodás támadt közte és ez eddigi primárius, Mirus, között, ehhez járult Klesch modori prédikátor ügye, melyben az üzelmeket Aulber leleplezte, de Klescht eltávolítani nem tudta, végül jött a Segnerrel való kínos eset : mindez megérlelte az egyenes lelkü ember elhatározását, hogy visszatér hazájába. A württembergi konzisztorium 1711 április 10.-én kelt irata Lustnauba hívta (Ibid pag. 293.) lelkésznek és ez évi június 12.-én elhagyta Pozsonyt "a békesség kedvéert." (Ribiny, Memorabilia Tom. II. pag. 353. Az 1911 június 5.-én kiállitott fényes bizonyitvány: Documenta etc. Tom. VI. Pa. 297.) Lustnauban 1713-ig működött, 1713-tól 1724 is Kirchheimben ; 1724-ben Herbrechtingenben prépost, 1727-30-ig konzisztóriumi tanácsos, 1727-31 udvari prédikátor. Pályáját mint königsbrunni prelátus fejezte be, itt halt meg 1743 június 2.-án.

Megjelent művei:

"A dr. Luther által 200 évvel ezelőtt megkezdett reformáció emlékezete." (Gedächtnis der bor 200 Jahren durch D. Luther angefangenen Reformation. Tübingen 1713). Két halotti beszéd Nürnbergben 1709-ben, az egyiket Schauendorff Mária Zsuzsánna a másikat Beigler Éva Erzsébet fölött mondta.

"Pozsonyi emlék vagy négy keresztyén prédikáció Pozsonyban" (Pressburgisches Denkmal oder vier christl. Predigten ni Pressburg gehalten. Tübingen 1'711.) E beszédek közül az első az evangeliumi vallás igazságáról és ártatlanságáról szól, a második az urvacsoráról, a harmadik az Isten akaratában való megnyugvásról, a negyedik pozsonyi bucsuzó beszéde. E munka arról tanuskodik, hogy a pozsonyi hivek hálával és szeretettel gondoltak Aulberra. (V ö. még Serpilius, Matrica Verbi Dei Min. Poson. Pa. 91. ez a legfontosabb kéziratban levő forrásmunka, melyre itt egész munkámra vonatoztatva utalok. - Klein, Nachrichten I. K. 6. és 7. 1.; Jöcker, Gelehrten-Lexikon (1750-iki kiadás) I. rész 654. 1.)