Választék
Protestáns Honlap
Felvidék - Csehszlovákia - Szlovákia
Pozsony (Bratislava, Preßburg Sk)
A Pozsonyi Ág. Hitv. Ev. Egyházközség Története
Rázga Pál
         Rovatok
Egyházak
Intézmények
Mérföldkövek
Panteon
Szellemi központok
Művészetek
Aktualitások

Rázga Pál


Rázga Pál

RÁZGA PÁL. Ennek a szerencsétlen embernek pályáját Geduly dr. püspök kegyeletes módon irja le: Bazinban született 1798 december 10.-én. Modorban és Pozsonyban végezte gimnáziumi tanulmányait s ezután a Blaskovics-féle nevelőintézet tanitója lett Plankenburgban, Ausztriában. 1821-ben az ekkor megnyilt protestáns theológiai fakultásra ment Bécsbe, hogy tanulmányait befejezze.

1823-ban avatta föl Wächter szuperintendens Trebesing (villachi kerület Krajnában) lelkipásztorává. 1827-ben Zlanba (ugyanabban a kerületben) költözött. Innen nyolc évi működés után 1835-ben a modoriak hivták meg. Rázga teremtette meg modori lelkipásztorkodása idejében a pozsonymegyei esperesség lelkészeinek, valamint özvegyeinek és árváinak nyugdijintézetét.

1839-ben Modorból Prágába ment és ott a német gyülekezet lelkipásztora lett. (Rázga prágai müködésére vonatkozólag v. ü. Eckart: "Gesch. der deutschen evang. Gemeinde in Prag." Prága 1891. 66. I.) 1846-ban mint a pozsonyi gyülekezet lelkésze, visszatért hazájába. Alig három évi működés után itt borzasztó szerencsétlenség érte. A betört osztrák csapatok törvényszéke előtt izgatással vádolták, a haditörvényszék kötél általi halálra itélte és 1849 június 18.-án kivégezték. (Sirját évente kegyelettel keresi föl ás koszoruzza meg az ifjuság. A fordító. - Bővebben lásd Kumlik Emil: Pozsony és a szabadságharc cimű könyvében. Pozsony és Budapest 1905. A magyar kiadásban az 55. és köv. lapokon, a német kiadásban 65. és köv. I.)

Rázga neje, szül. Luja Johanna Mária, aarhusi dán hajóskapitány leánya volt. Házasságukból öt gyermek született: Paulin, Matild (Rázgának mindkét leánya a gyülekezet menedékházában él.) Gyula, Frigyes és Henrik."

Rázga mint szónok is kiváló tehetség volt, de szenvedélyes és állhatatlan ember. Az akkor általános racionalisztikus theológiában növekedett, nem tudott az Ur szava előtt teljesen és feltétlenül meghajolni, ezért esett kora zivatarának áldozatává.

Nyomtatásban beköszöntő beszéde maradt meg ("Die Aufgabe des evang. Geistlichen den Forderungen der Zeit gegenüber. Antrittspredigt . . . den 6. Sept. 1846 gehalten ") Pozsony 1846.

         Képek
 
 
Rázga Pál
         Társoldalak
 
  Aulber János Kristóf
Beer Frigyes Vilmos
Bél Mátyás
Biermann Károly Sámuel
Bőhm Kristóf
Brehmer András
Crudy Dániel
Dobai György Sámuel
Ebner Gusztáv
Eckhardt Bertalan
Freytag Viktor Rudolf
Fürst János
Geduly Lajos Gábor
Geyer János
Glatz István Henrik
Gleichgrosz György Ferdinánd
Götz András
Grosz (Grosch) András
Heuchelin János György
Heuchelin Simon
Homberger Elizeus
Jarius Vilmos József
Jentsch János
Kéler Zigmond
Keller János Bernát
Klein Mihály
Klesch János Kristóf
Knepel Joakim
Krumbholtz Keresztély
Lader János
Marth János Mátyás
Matern Kristóf Márton
Mirus (Miersch) János Keresztély
Müller György
Ogger Sámuel
Pihringer Keresztély
Prőhle Henrik
Raabe Károly Ágost
Rackwitz Károly
Reiser Antal
Reusz András
Ribiny János
Schmidt Dániel
Schmidt Károly Jenő
Schnaderbach György Frigyes
Segner Ádám
Serpilius Sámuel Vilmos
Siegel Ernő Ferdinánd
Stromszky Ferenc Sámuel
Stumpf János
Sutorius Bálint
Tettelbach Ádám
Titius Gottfried
Titius Dávid
Tremmel János Keresztély
Trentschensky Ferenc
Vibeg János
Vollgnad Gáspár
Wegelin Józsua
Weiszbeck János
Werner János Jakab
Wider András Kristóf


Protestáns Honlap Felvidék - Csehszlovákia - Szlovákia Pozsony (Bratislava, Preßburg Sk) A Pozsonyi Ág. Hitv. Ev. Egyházközség Története Rázga Pál

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster
A Protestáns Honlap Felvidék protestáns múltját bemutató anyagának elkészítését az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatta az IHM/ITP/2/C pályázat keretében.