Werner János Jakab

Werner János Jakab

WERNER JÁNOS JAKAB Szepesszombatról származik és 1757 május elsején született. Atyja, Werner Albrecht, a szász Aueból származik és az 1775-iki nagy tüzvésznél, mely Szepesszombatot pusztitotta, minden vagyonát elvesztette úgy, hogy a család ez időtől fogva nagy nyomoruságban élt. Werner gimnáziumi tanulmányait Selmecen és Késmárkon, részben pedig Németországban végezte. Gazdag unokabátyja ugyanis 1776-ban Gubenbe magához fogadta a szegény ifjut, de csakhamar levette róla a kezét, mert ez a herrnhutiak sajátságos szokásaiért nem tudott lelkesülni.

Zittauba ment tehát, ahol pártfogókra és Frühauf konrektorban derék tanitóra talált. Innen többször elment Herrnhutba és most már úgy hatott rá a sajátságos élet, hogy a gyülekezetbe fel akarta vétetni magát. De nem vették föl. Zittauban négy évet töltött s miután elegendő ismeretet szerzett, pártfogói segitségével a hallei egyetemre ment. Itt az árvaházban lakott és tanitott. Betegség, szegénység és lelki küzdelmei annyira megviselték, hogy abban akarta hagyni a tanulást és vándor utra készült. De jóltevői intéssel, segitséggel visszatartották és tovább folytatta tanulmányait 1780 tavaszától Lipcsében, bár jobb szerették volna, hogyha Halleban marad. Lipcsében Zollikofer hatása alá került és meg is maradt egész életében.

Később Gärtner báró birodalmi udvari tanácsos házához került, majd 1783-ban Wendler János Ferdinánd halála után a pozsonyi liceum szubrektora lett. Mint lelkész, alig két évig müködött. 1788 augusztusában választották meg Ribiny helyére és már 1790 április 3.-án meghalt.

Özvegyet - szül. Schönwetter Katalin Zsófiát - és négy kis koru árvát hagyott hátra, kikről a gyülekezet gondoskodott.

Barátja, Tekusch, igy jellemzi Werner irányát: "Vallási nézetei tiszták vottak. Jézus tanitásának szellemét helyesen fogta föl, nem tévedt zsidóságba, sem száraz, hideg dogmatizálásba. A vallásban az emberi értelem toldalékainak silány és Isten nélkül való eredetét kimutatta. Adta a régit, ha igaznak és helyesnek találta, hozta az ujat, ha jó volt, de feltünés nélkül. Luther szelleme nyugodott rajta akkor is, ha ennek betüjétől eltávozott" Werner tehát határozattan racionalista volt, ezt bizonyitja, a különben meg is cáfolt, Diterich féle hirhedt "Útmutatás az üdvösségre Jézus tanitása szerint" cimű munkának kézikönyvül való behozatala, valamint tevékeny munkássága az 1788-iki racionalisztikus énekes könyv szerkesztésében. De leginkább rávallanak Tekusch által 1790-ben kiadott válogatott egyházi beszédei, melyekből a "rationalismus vulgaris" izléstelenségei hiányoznak ugyan, de annál élesebbek. (L. Werner beszédei előtt Tekusch Mihály előszavát és jellemzését. V. és köv. I.)