Weiszbeck János

Weiszbeck János

WEISZBECK JÁNOS volt az evangélikus istentisztelet uj berendezése után a pozsonyi gyülekezet második lelkésze. Az ausztriai Offenhausenben született 1638 április 18.-án. Atyja, Ádám, kereskedő, anyja szül. Wassermann Szabina volt. Alig volt 10 éves, mikor szüleinek prostestáns hitük miatt Ausztriát el kellett hagyniok és Magyarországban kerestek menedéket.

Szentgyörgyön telepedtek meg és itt rosszul ment dolguk, de értelmes gyermekük a két lelkésznél, Prucker Dávidnál és Stephani Kristófnál jó oktatásban részesült. Arra azonban, hogy tanulmányait folytassa, nem gondolhatott, mert Weiszbeck teljesen vagyontalan volt. Ezért asztalos inasnak került Pozsonyba. Itt, szerencséjére, megismerkedett Bőhm Kristóffal, kinek megtetszett a tehetséges fiu és magához fogadta famulusnak. Ez a dolog Weiszbeck későbbi pályájára fontos kihatással volt.

Mikor 1658-ban Böhm Lőcsére ment, famulusa is veletartott, 1659-ben, miután a burgerhofi leánygyülekezetben a prédikálást is megkisérlette, Wittenbergába került. Iskoláztatásának költségeit részben Bőhm, részben néhány jótevője viselte. Csak másfél évig maradhatott Wittenbergában; mert Bőhm ezenközben meghalt és további támogatásra nem számíthatott. Vas szorgalommal pótolta azt, amihez nem volt elegendő ideje.

Pozsonyba tért vissza, itt Plankenauer János köpcsényi lelkész fogadta házához nevelőnek. Ilyen minőségben müködött Prösing Farkas bárónál 1662-től 1668-ig. Ez év novemberében hivták meg a vasmegyei Királyfaluba lelkésznek. November 13.-án avatták föl Nemeskéren és már 1670-ben megválasztották vasmegyei alesperesnek. Itt azonban nem működött sokáig. Batthyány gróf erőszakos parancsára 1671 szeptemberében el kellett hagynia gyülekezetét.

Eleinte Sopronban tartózkodott, majd 1672-ben a niederlausitzi Sorauban lett rektor. 1674-ben kleinkniegnitzi udvari pap. Midőn 1682 nyarán a pozsonyi gyülekezet és istentiszteleti élet ujraébredt, Weiszbecket novemberben meghívták Vibeg mellé lelkésznek. (Weiszbeck sajátkezü levele, melyet Boroszlóból 1682 november 27-iki kelttel irt és amelyben a meghivást elfogadja, úgy szintén a Kleinkniegnitzből 1682 december 14.-én kelt levél, a pozsonyi gyül. kezirattárában. (Documenta archivi ecclesiae evang. poson., VI. k. 177. és köv. l.))

1683 január 12.-én 11 és 12 óra között délben érkezett ide. A hű, békeszerető ember áldásosan működött. 1689-ben, a katholikus részről keltett viszálykodásban sok kellemetlenséget kellett elviselnie. De az a "megtiszteltetés" is érte, hogy Spinola Rojas Kristóf püspök, aki Róma és a protestánsok között úniót akart létre hozni, tárgyalásra felszólitotta. Weiszbeck okos értelemmel, udvariasan, de hidegen fogadta Spinola ajánlatát. Az egész mozgalmat Spinola sportszerüleg tartotta felszinen eredményre való minden kilátás nélkül. (Spinolának Magyarországra vonatkozó tárgyalásait, I. Ribinynél: Memorabilia, Tom. II. pag. 79. és köv.)

Weiszbeck volt 1672 óta az első evang. prédikátor, aki a városházi betegekhez járhatott (1693 augusztus 18.). 1694 szeptember 18.-án súlyos természetü podagra lepte meg, amelyből, már nem gyógyult föl. 1695 március 26.-án heves lázba esett és március 31.-én elkezdődött halálküzdelme. Április másodikán, Husvét vasárnapján, 1/2 6 órakor este meghalt. Vibeg mondta fölötte a halotti beszédet.

Weiszbeck neje Attin Éva volt, kitől 4 fia és 7 leánya született. Fiai közül emlitést érdemel: János Ferdinand, nemescsoói és modori lelkész (+ 1713) és János Ehrenreich a pozsonyi liceum konrektora, később halberstadti főszuperintendens (+ 1746).

Nyomtatásban csak három halotti beszéde jelent meg; az egyiket Eleonora schleswig-holsteini hercegnő felett mondta és Schweidnitzben jelent meg 1681-ben, a másodikkal Rechenberg Eleonora Polyxenát bucsuztatta el, (megj. Regensburg 1687), a harmadikat Ammon Mária Zsuzsánna hajadon sirjánál mondta (megj. Jéna 1690).

Weiszbeck arcképét Weigel Kristóf metszette.