Stromszky Ferenc Sámuel

Stromszky Ferenc Sámuel

STROMSZKY FERENC SÁMUEL: Bazinban született 1792 július 13.-án. Atyja, Stromszky Sámuel bazini polgár és mészáros volt, anyja szül. Staminger Teréz. Konfirmációjáig (1805). Bazinban tanult, ezután a győri gimnáziumba került magyar szóra. Itt sulyos ideglázba esett, de nemsokára szerencsésen meggyógyult, úgy hogy az iskolai évet szerencsésen befejezhette. Csak hazatértekor mondta meg neki Richter bazini lelkész, milyen súlyos veszteség érte azonközben. Atyja ugyanis Győrbe utazott beteg fiának ápolására. Mikor azonban látta, hogy jobban van, hazaindult, utközben ideglázban megbetegedett és meghalt.

Mint apátlan árva, még jobban ragaszkodott gondozójához és tanácsadójához, Richter lelkészhez. Ő gondoskodott arról, hogy iskoláit Pozsonyban folytathatta és kiváló tehetségével 1812-ben fényes eredménnyel befejezhette. Ezután néhány évig nevelő volt Trencsén megyében és Stájerországban, mig 1815 tavaszán a tübingai egyetemre mehetett. A következő év őszén tért haza és miután Wächter szuperintendens Bécsben felavatta, Brünnbe ment vikáriusnak. Egy év mulva diakonusnak hivták Lembergbe és ebben a minőségében a meiowi uradalom német gyarmatait is szolgálnia kelett.

1823 július 12.-én a sziléziai Hillersdorfban lett lelkész, ahol négy boldog, de nagy munkásságu évet töltött. Mikor 1827-ben szülőföldjén járt, sógorát, Filitzky szentgyörgyi papot eskette. Az esketésnél jelenlevő pozsonyiaknak, Biermann lelkésznek és Habermayer Mátyásnak úgy megtetszett Stromszky beszéde, hogy felszólitottak, jöjjön be Pozsonyba és prédikáljon itt az országgyülés alatt. Be is jött és az istentiszteleten Mária Dorottya kir. hercegnő is részt vett.

Ezután nemsokára a mosonmegyei Rajkára hivták meg, ahol a tüzvészben szerencsétlenül járt Lackner lelkész utóda lett 1827 november 4.-én. Két évre rá választotta meg a pozsonyi gyülekezet. 1829 október 18.-án mondta beköszöntő beszédét. Ebben az állásában olyan gyorsan megnyerte az általános bizalmat, hogy Bilnitza Pál halála után a dunáninneni kerület szuperintendensévé választották nagy szótöbbséggel. 1835 július 15.-én iktatták be ünnepiesen uj hivatalába. (Ezen az ünnepen mondott beszédek külön füzetben jelentek meg "Solennia inaugorationis . . . Francisci Samuelis Stromszky" Pozsony 1835. Belnay örököseinél.) De csak három lustrumon át viselte ezt a méltóságot, mert a szabadságharc mozgalmaiban való részvétellel vádolva 1850 február 19.-én le kellett mondania.

Ekkor egész erejét gyülekezetének gondozására forditotta, mely ezentul is benne tisztelte elöljáróját és esperessé választotta. A liceum fenntartása és ujjáalkotásának munkájában nagy érdemeket szerzett. Többször utazott Németországba és közbenjárására a Gusztáv Adolf Egylet két theológiai tanszék költségeit fedezte, maga is tanitott. (L. Markusovszky: A pozsonyi ág. h. ev. lyceum története, 488. és köv. 1.)

Mikor 1860-ban Magyarország protestáns egyházai visszanyerték törvényes szabadságukat, július 12.-én Stromszky ujra szuperintendens lett. Azonban betegsége a következő évben lemondásra kényszeritette. 1861 július 20.-án meghalt. Koporsójánál Hollerung modori esperes és régi hivataltársa, Raabe beszélt.

1820 május 15 óta volt nős, neje atyai barátjának, Richter bazini lelkésznek, Erzsébet nevű leánya volt. Ebből a házasságból hét fiu és két leány született. Legidősebb fia, Adolf, a szabadságharcban esett el és az érzékeny lelkü apa egész életében siratta.

Stromszky alapjában véve kedves, szives ember volt, de ha az egyház jogáról volt szó, hajthatatlanul szilárd. Ez a jellemvonása vezérlő szerepet biztositott neki, kora küzdelmeiben, melyekből szóval és irásban kivette részét. Theológiai irányánál fogva a racionalizmushoz tartozott, beszédeiben érzelmes és szónokias, de sohasem szólt az üdvtények ellen, hanem az alapigének parenetikus értékesitésére szoritkozott. E mérsékelt racionalizmus szellemében állitotta össze a gyülekezet 1845-iki (második racionalisztikus) énekeskönyvét, mely félszáz esztendeig volt használatban.

Nyomtatásban megjelent egyéb müveiből megemlitjük : Hillersdorfban mondott ünnepi beszédek ("Festpredigten, gehalten vor der evang. Gemeinde zu Hillersdorf"), Brünn 1828; Pozsonyi beköszöntő beszéde ("Antrittspredibt gehalten am XVIII. Trin.-Sonntag") Pozsony 1829; Az ágostai hitvallás átadásának 300 éves ünnepén ("Predigt am III. Jubelfeste der Übergabe der Augsb. Konfession"), Pozsony 1830; Egyházi beszédek ("Uns ist bange, aber wir verzagen nicht") Pozsony 1831; "Die würdige Freude über die Rettung Seiner Majestät, unsers teurn jüngern Königs" Pozsony 1832; A keresztyén ember hazaszeretetéről ("Christliche Vaterlandsliebe"), Pozsony 1834; Ferenc király emlékezetére mondott gyászbeszéd ("Trauer-Predigt bei der Gedächtnisfeier Sr. Höchstseliger Majestät des Kaisers und Königs Franz des Ersten in Gegenwart des Erzherzogs Reichspalatins und der Reichspalatins und der Reichsbarone, Magnaten und Ileichsstände gehalten") Pozsony 1835; A szegény házak hasznáról Der Wert und Segen wohleingerichteter Armen-Anstalten") Pozsony 1835; Az uj orgona és renovált templom felavatásakor mondott beszéde. Pozsony 1839; Jézus krisztus földi tökéletességének napjaiban ("Jesus Christus in den Tagen seiner irdischen Vollendung. Ein Passionsbüchlein für denkgläubige evang. Christen") Pozsony 1840; Az uj oltárkép felavatásakor mondott beszéd, Pozsony 1842; Luther Márton dr. halála háromszázados évfordulóján mondott beszéd, Pozsony 1846; A nádor 50 éves szolgálati jubileumán és szerencsés felgyógyulásának ünnepén mondott beszéd ("Unser Freuden und unser Trauerfest." füzetben) Pozsony 1847; az uj liceum alapkő-letételének ünnepén (a "Feier der Grundsteinlel;ung" füzetben) Pozsony 1855.