Bizony, bizony, mondom nektek: ha a földbe vetett búzaszem nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz...
Bizony, bizony, mondom nektek: ha a földbe vetett búzaszem nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz. Aki szereti az életét, elveszti; aki pedig gyűlöli az életét e világon, örök életre őrzi meg azt. Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya. Most megrendült az én lelkem. Kérjem azt: Atyám, ments meg ettől az órától engem? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem! Jn 12, 24-27.
Az áldozat minden vallásban megjelenik. Mintha érezné az ember, hogy valamivel tartozik Istennek. Volt idő, mikor a föld termését vagy jószágot áldoztak fel. Volt, hogy embereket. Jézus szerint a helyes áldozat az önfeláldozás. Erre nem Istennek van szüksége, hanem a világnak. Embertársainknak, de fura mód önmagunknak is.
Az nagy kérdés, hogy az ember kész-e, hajlandó-e önfeláldozásra? Pál írja a Római levélben, hogy a jóért talán még vállalná valaki a halált, de Krisztus abban mutatta meg szeretetét irántunk, hogy bár vétkesek voltunk, mégis meghalt értünk. A földbe hulló gabonamag példájával arról beszél, hogy az embernek mintegy öntudatlanul, számítástól mentesen, magától értetődően kell odadnia az életét, mert csak ebből fakad további élet, ez a jövő reménysége. Reménység, mert amikor a mag elrothad semmi sem látható még a majdani termésből. De ha nem rothad el, nem bomlik el, akkor termés sem lesz. Mivel tudatos lények vagyunk, nem akarunk meghalni, elpusztulni, életünket áldozni egy bizonytalan jövő érdekében. Önféltésünkkel azonban meddőségre ítéljük megunkat. A mag, ha nem esik a földbe csak beteljesítetlen ígéret. Ha valami rettentően hiányzik a mai világból, az az önfeláldozás. Természetesen ma is vannak áldozatok. A háborúk áldozatai, a betegségek vagy a szenvedélyek áldozatai. A bűnözők áldozatai. Ezek azonban nem önként, hanem kényszerből történnek. Az áldozat beleegyezése nélkül. Jézus azt mondja: Nem kérem, hogy ne legyek áldozat, hiszen éppen azért jöttem.
Mi motiválhat bennünket jézusi döntésre? A józan ész biztos nem. A jószándék is megáll egy határnál, mérlegel. Miért adjam magam áldozatul? Majd jutalmat kapok érte? Vagy az emberek elismerése lesz a jutalmam? Hősként emlékeznek majd rám? Egyik sem. Ezek bizonytalan vagy kétes dolgok. A hősök sírja fölött hullatott könnyek semmit sem érnek, és a legtöbb hős amúgy is névtelen marad. A hősiesség azért sem jó motiváció, mert mindig benne rejtőzik a gőg, az önimádat. Akkor hát miért legyünk Jézus követői ezen a nehéz úton? Nincs más okunk rá, mint az iránta való szeretet. Mert ő mondta. Azért. Mint ahogy ő is az Atya iránti szeretetből, az ő megbecsülését szem előtt tartva vállalta a keresztet. Nem vidáman és dalolva, nem gondolva, hogy a megváltás majd fordít a világ kerekén jobb irányba, hanem megrendült lélekkel. Ritka mondat Jézus szájából: “Most megrendült az én lelkem.” Mi is csak megrendült lélekkel fogadhatjuk Jézus hívását: Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen! Így hoz majd sokszoros termést. Bár maga nem látja hasznát. Mi egy haszonelvű világban élünk. Ezzel megy szembe Jézus szava: Aki szereti az életét, elveszti; aki pedig gyűlöli az életét e világon, örök életre őrzi meg azt. Nagy titok ez, és kicsoda alkalmas erre?
Csepel, 2023. január 29.
|