1%

Nagypéntek

A százados pedig és akik vele őrizték Jézust, látván a földindulást és amik történtek, igen megrémültek, mondván: Valóban Istennek Fia volt ez. Mt 27, 36. 54.

Valami nem stimmel. Érzik a katonák és a kínjukban gúnyolódók is. Ott zsonganak a kereszt körül, mint a dühös darazsak. A katonák leülnek és őrzik. Miért kell őrizni egy agyonkínzott, magatehetetlen embert? Teljesen szokatlan, hogy ott maradnak, hiszen a megfeszítésben a lelki kínzás része volt, hogy a szenvedőt magára hagyták. Kínlódjon egyedül, a szabadulás reménye nélkül! Úgy látszik volt valami nyugtalanító Jézus személyében. Akik megölték és akik megölették meg akartak győződni arról, hogy csak egy nyomorult ember, akivel elbántak. Szorongásuk nem volt alaptalan.

Mindenkivel így van ez, aki Isten ellen megy. Harcba lehet szállni vele. Meg lehet gyalázni, ki lehet iktatni az életünkből, gúnnyal vagy haraggal lehet illetni, de az ember érzi, hogy valami nem stimmel. És ha elég soká és elég elszántan küzd az Isten ellen – egészen az Isten elpusztításáig – akkor rá kell döbbenjen, hogy valami őrületes hibát követett el. A katonák addig ültek a kereszt alatt, amíg rájuk szakadt az ég, megrendült alattuk a föld, és megrendültek ők maguk is tettük súlya alatt. Felismerésüknél csak a csodálkozásuk nagyobb: Hogy lehet, hogy nem sújt le rájuk az Isten, akinek megölték a Fiát! Az Isten ellen leszegett fejjel rohanó ember(világ) is újra meg újra, nemzedékről nemzedékre elámul, hogy Isten nem üt vissza. Tűri a káromkodást, a tagadást, a semmibevevést, a hálátlanságot, a vádaskodást, a képmutatást. Némán. Mint Jézus a kereszten. Ez a legelviselhetetlenebb. Az emberiség a vallást is úgy idomítja, hogy ne kelljen azzal a szörnyű igazsággal szembenéznie, hogy mit tesz korszakról korszakra, nemzedékről nemzedékre, évről évre, napról napra az Isten Fiával. Aki pedig nem bújik a vallás álarca mögé, az egyszerűen tagadja a tényeket, mint a gonosztevő a bíróság előtt. Csak valami nem stimmel. És ezt mindenki érzi. Jó lenne meggyőződni róla, hogy nem is Isten Fia volt… Vagy ha mégis, akkor mi igazán vétlenek vagyunk a dologban. Valóban csodálatos az Isten, hogy megingathatatlan szeretettel szereti a rátámadó embert. Mint a szülő, aki az őt ököllel verő, hisztis gyerekét gyengéden magához szorítja. Nem tudom mi történt utóbb a századossal és a katonákkal. Erről csak legendák vannak, ha vannak. Egy biztos, hogy még tart a kegyelem ideje, és változhatunk, ha meg tudunk indulni az Isten irántunk való szeretetén. Talán...

2020. ápr. 10.