Egyszer Jézus, szombaton vendégségbe ment egy magasrangú farizeus házába...
Lk 14, 15-24.
Egyszer Jézus, szombaton vendégségbe ment egy magasrangú farizeus házába. Ettek. Sokan ültek az asztalnál. Megszólalt az egyik:“Áldott (minden jóval elhalmozott, ártatlan), aki asztalhoz ülhet Isten birodalmában és kenyeret ehet ott!”
Erre Jézus ezt mondta: Egyszer egy ember nagy lakomát készített és meghívott vacsorára
sok embert. Elhívta őket magához, de nem jött el senki. Mindnyájan kimentették magukat.
Az élet lehet öncélú és Isten-célú. A példázatban a mező, az igavonó állat, az ifjú feleség ezt az öncélúságot jelképezi. A modern ember is kimenti magát, amikor Isten hívja, hogy töltsön vele időt, örüljön annak, amit elkészített. Ma ilyeneket mondanak: Dolgoznom kell. Szórakoznom kell. Pihennem kell. Tanulnom kell. Sportversenyre kell mennem. Várnak a haverok. Építkezem. Van jobb dolgom is. A hívást elutasítók nem is tudják, hogy mit veszítenek. Öncélú életük van. Akinek azonban önmaga a célja, annak nincsen célja. Sóbálvánnyá lett, mint Lót felesége, aki annyira ragaszkodott Sodomához, hogy nem tudott megválni tőle egy búcsúpillantás nélkül. Isten előttünk van és fölöttünk. Ez a meghívottak jutalma. Egy előre elkészített élet, olyan ajándékok, amelyek a mennyből szállnak alá, minden tekintetben bőség, mint a példázatbeli lakoma. Mivel a meghívottak nem tartották magukat méltónak, tetszett az Istennek, hogy méltatlanokat hívjon. Ők az útszéliek, a szegények. Azok, akik tudnak még örülni. Igazából Isten arra vágyik, hogy találjon olyan embereket, akik tudnak örülni Neki! Jézusban vár az öröm. Tudunk-e örülni Istennek? Hogy meghívott – Jézus által – az ő örökké/valóságába? Akarunk-e vele lenni, vele időt tölteni, általa bőségben részesülni? Ettől függ, hogy melyik csoportjába tartozunk a példázatbeli embereknek. Lehet rosszul dönteni. Az ideigvalót választani az Örökkévaló helyett. Hogy is mondja az Írás? A ki hisz a Fiúban, örök élete van; a ki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta. Jn 3,36. Mert a nagy szerelem, elutasítva, haraggá formálódik.és ezektől várjuk életünk megoldását. Pedig nekünk élő Urunk van, Ő éltet minket. Minden szavunkkal, minden cselekedetünkkel az ő igazságát kell hirdetnünk és rá mutatnunk bátran szembeszegülve a világ – lényegében az ördög – hazugságával.
Mi az? Egy torzító optika, ami Istent kisebbíti, jelentéktelennek, távolinak, elérhetetlennek, tehetetlennek, vagy közömbösnek mutatja. Végső esetben létét is elfedi. Megvakít és megsüketít a valóság tekintetében és azt az illúziót kelti, mintha az ember körül forogna minden. Azért veszélyes ez, mert megfoszt bennünket attól, hogy az Ő ragyogásában és igazságában éljünk. Pedig Krisztusban erre hívott el minket. A Szent Szellem által át kell törnünk a ködön, fölszárnyalni a fénybe, az Ő fényébe. Mert Isten világosság és nincsen őbenne semmi sötétség. Mi arra kaptunk kegyelmet, hogy az ő fényében éljünk. Úgy képzeljük ezt el, mint amikor hűvös tavaszi reggelen a földeket köd borítja, de a köd fölött ott ragyog a tündöklő nap. Na oda kell felemelkednünk! Őt áldani, mert nagy az Úr, méltó, hogy dícsérjék!
Csepel, 2021. jún. 13.
|