1%

Igehirdetés 2021.12.05. ádvent 2. vasárnapja

Jézus ezt a példázatot mondta: Egy embernek volt egy fügefája a szőlőjében, és kiment, hogy gyümölcsöt keressen rajta, de nem talált. Azt mondta a vincellérnek: Íme, három éve, hogy idejárok gyümölcsöt keresni ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja a földet hiába? De az így válaszolt neki: Uram, hagyd meg még ebben az évben, míg körülásom és megtrágyázom, hátha terem jövőre, ha pedig nem, akkor vágd ki! Lukács evangéliuma 13,6-9

Hátha terem

A hit szavát többféleképpen írhatjuk körül. A szó pontos jelentése bizalom. A bibliai történetekben sokszor engedelmesség vagy állhatatosság. Ószövetség professzorom ezt mondta, a hit keresés és bátorság. Schleiermacher híres meghatározása szerint a hit a feltétlen függés érzése. Tillich szavával a hit megragadottság.

A mai ádventi vasárnapon az ige a türelemre irányítja figyelmünket. Azt is mondhatjuk, a hit türelem. Hinni abban, hogy mégha a kiút, az eredmény nem is látszik, Isten beteljesíti, amit megígért, türelmet kíván tőlünk. Türelemre tanít ádvent időszaka, a várakozás ünnepélye. Próbaképpen, ahol a hit szavát olvassuk, behelyettesíthetjük a türelem szavával. Pál apostol híres igéje a Római levélben, amely Luther számára olyan sokat jelentett, és nekünk evangélikusoknak szinte jelszavunkká vált: Az evangéliumban Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki hitből hitbe, amint meg van írva: Az igaz ember pedig hitből él. A türelem felől így is olvashatjuk: türelemből türelembe. Isten türelméből fakad a mi türelmünk.

Türelemből élünk. A kisgyermeket a szülők türelme neveli érett személyiséggé. Nagyjából tudjuk, hogy a fejlődésben milyen életkorban hol kell tartania a gyermeknek, de egyik gyerek hamarabb, másik később beszél, mozog, türelemmel meg kell várni, vagy segíteni, fejleszteni. A szülők türelme ajándékoz a gyermeknek önbizalmat. Ha a szülő mindenért rászól gyermekére, az félénkké válik. Ha nem engedi tévedni, hibázni, hanem helyette dönt, a gyerek nem válik önállóvá. A türelem neveli a gyermeket abban is, hogy a szülő figyel, és megérti gyermeke jelzéseit, egyszerű szavait, amikor még nem tudja igényeit, érzéseit pontosan kifejezni. Ez a türelem fejleszti ki bennünk mások megértésének és elfogadásának a képességét. A mások iránti türelem, tolerancia képességét, ami az emberi kapcsolatok alapja. És kifejleszti a várakozás képességét. Ez teszi szabaddá az embert. Aki nem tud várni, igényei rabszolgájává válik. A várakozás ajándékoz meg azzal az érzéssel: életünk nem banális. Felismerjük, hogy többek vagyunk annál, amit magunknak adni tudunk.

Ádvent a várakozás ünnepélye. Anselm Grün írja: "Aki várakozik, nem unalommal üti agyon az időt. Célra irányul. A várakozás célja ünnep, önmagunkká válásunk ünnepe. De nemcsak mi várakozunk, Isten is vár ránk. Vár, amíg megnyitjuk magunkat az életnek és a szeretetnek. Ádvent arra szeretne meghívni, hogy a várakozásban tágítsd ki szívedet, vártként egyenesedj ki. Értékes vagy. Sokan várnak rád. Az Isten vár rád, hogy valóban élni tudj. Feltehetően minden várakozásban a karácsonyi várakozás nyoma van jelen, a sejtelemé, hogy életünk egy ember vagy esemény jövetelével világosabb és teljesebb lesz."

Korunkra nem jellemző a türelem. Felnőtt két generáció, amelynek nem kellett háborút átélnie. Az utóbbi évtizedekben eléggé hozzászoktunk ahhoz, hogy bizonyos vágyainkra nem kell várni, a boltokban minden azonnal megkapható, és még olyan vágyakat is gerjesztenek, amikre még szükségünk sincs. Talán ez a régebbi korokhoz képest nagy biztonság és jólét az oka annak a türelmetlenségnek, hogy az ember nem akar másokhoz igazodni, másokra várni, hanem saját igényeit tarja szem előtt. Türelmetlen korunkra jellemző, hogy az emberek sűrűn váltanak munkahelyet, nem tanult szakmájukban dolgoznak, változnak a karriervágyak, sűrűn változtatnak lakóhelyet, lazábbak a közösségek, bomlékonyak az emberi kapcsolatok. Lelkész kollégáimmal beszélgettünk arról, hogy a gyülekezetekben is mennyire érzékelhető, hogy az emberek könnyen változtatnak, és lehet, hogy másképpen kell tekintenünk a gyülekezetre. Míg régen az otthon képéhez lehetett hasonlítani a gyülekezetet, ahová generációk hűségesen tartoztak, manapság talán forráshoz, ahol a vándor megáll, felfrissül, feltöltődik, azután tovább áll. (A forrás képe mellett felmerült a büféskocsi vagy lajtoskocsi képe is, ami oda megy, ahol az igények felmerülnek.) Én azért annak örülnék, hogy amikor egy vándor visszatér, találjon ismerős arcokat, úgy érezhesse, hazatért oda, ahol egyszer hosszabb-rövidebb ideig otthon érezte magát.

A türelmetlenségre jellemző a gyors ítélkezés és az ingerlékenység, ha valaki másképpen gondolkozik. Érzelmi ingerlékenység is. Sokan gyors érzelmi visszajelzést várnak, érzelmi megerősítést belső bizonytalanságuk enyhítésére.

Türelmetlen korunkat rosszul érintette a világjárvány. Várakozástól elszokott elvárásunk az első perctől mindig azt kérdezte, meddig tart. A tájékoztatás kiszolgálta ezt az igényt: közölték, hány hétig tart a karantén, mikor tetőzik a görbe, hány beoltott után szűnnek meg a korlátozások. Lassan két évvel a járvány kezdete után azonban fogytán a türelem. A várakozás kikezdi a lelkeket. Rossz folyamatok felerősödtek. Ahol eddig is megvolt, még jobban felerősödött a szorongás, önértékelési zavar, kapcsolati problémák.

A mai ige, az elszáradt fügefa példázata türelmünket akarja erősíteni. A fügefa már három éve nem termett. A vincellér mégis azt mondja a gazdának, ne vágják ki, hátha terem. Jézusra ismerünk ebben a vincellérben, a gazdában pedig arra az Atyára, aki Jézusban gyönyörködik, akinek az akaratát Jézusban ismertük meg, aki Jézusra bízta az emberiséget. "Uram, hagyd még. Hátha terem." És ott van még a fügefa, amely nem hoz gyümölcsöt. Magunkra ismerhetünk a fügefában. Eredménytelenségünkre, elveszített motiváltságunkra, az értelmesség érzésének hiányára, kapcsolataink kudarcaira. Érezzük az ítéletet életünk fölött. A példázat arra is biztat, tekintsünk magunkra Jézus szemével, lehetünk önmagunk iránt türelmesek, és gondolkodhatunk úgy, hátha terem.

Türelmünk Isten irántunk való türelméből fakad. Meddig tart ez a türelem? A vincellér ezt mondja: hátha terem jövőre, akkor vágd ki. Otthon családi körben elolvastam a példázatot, rögtön ezt kérdezték: És, mi lett a folytatás? Mi lett egy év múlva, a türelmi idő leteltével?

Ezen elgondolkodva figyeljünk arra, hogy a példázatban nem egyszerűen csak türelmi időt kapott a fügefa. Hanem a vincellér azalatt az egy év alatt körülássa, megtrágyázza. Törődik vele. Személyes ügyének tekinti a fügefa életét. Tekintsünk életünkre mi is így. Krisztus személyes ügyének tekinti életünket. Személyes ügye vagyunk annak a Krisztusnak, akinek a türelme irántunk nem egy évre szólt, hanem a keresztig vállalta az emberek ügyét, abban a hitben, hogy hátha terem. Hátha van feltámadás.

Ne hitetlenséget halljanak ki ebből a mondatból: hátha van feltámadás. Az evangéliumi történetben azt olvassuk, - beszéltem már többször erről, mert fontosnak tartom -, hogy Jézus pontosan látta, mi vár rá, elfogják, elítélik, megkorbácsolják, keresztre feszítik. A feltámadásról azonban nem ilyen konkrét szavakkal beszélt, hanem a szimbolikus három nap szavával, ami azt jelenti, nem tudni pontosan mikor és hogyan, de feltámad. Ebben lehet nekünk is hitünk. Nem tudjuk, mikor lesz vége egy mostani nehéz helyzetnek. Nem tudjuk, mi lesz a megoldása egy konfliktusnak. Nem tudjuk, hogyan lesz boldog élete egy nehéz helyzetben lévő gyereknek. De van feltámadás.

"Hátha terem." Ebben a mondatban Krisztus irántunk való halálig tartó türelme szólal meg. Ebből az irántunk való türelemből éljünk mi is. Krisztus irántunk való halálig tartó türelme legyen a mi türelmünk forrása. Így tekintsünk egy vitában másként gondolkodó embertársunkra. Így tekintsünk reménytelennek tartott emberi helyzetekre. Elromlott emberi kapcsolatokra. Közösségeinkre.

És ne csak passzív várakozással. Mert az vagy azt jelentené, hogy a magam részéről lezártam az ügyet, meghoztam a végérvényes ítéletet, és már nem foglalkozom vele. Vagy azt jelentené, hogy alázatosan, tehetetlen áldozatként elfogadom a rossz helyzetet, akár a halálig tartóan. Hanem, ahogyan a vincellér körülás és trágyáz, a "hátha terem" aktív reményt jelentsen, hogy a helyzeten lehet változtatni. A kerti munkákban az őszi metszések ideje volt. Azt olvasom erről az interneten, (jobb híján, mert nem értek hozzá) hogy "ezáltal hatalmas súlytól szabadíthatjuk meg a növényt a téli időszakra". A vincellér gondoskodásához tehát nem csak a várakozás, a helyzet elfogadása, hanem a metszés is hozzá tartozik. De mindig azzal a türelemmel, hogy hátha terem. Mert a fügefa életben maradása az ő személyes ügyévé vált. Ámen

Kézdy Péter, 2021. dec. 5.