1%

Vannak, akik jódolgukban is állandóan siránkoznak és életüket kész tragédiának tartják. Vannak, akik nehéz körülmények között is hálásak, derűsek. Ez a megfigyelésem. Sőt, az is, hogy minél jobb sora van valakinek, annál hajlamosabb az elégedetlenségre, de minél küzdelmesebb valakinek az életútja, annál jobban meg tudja becsülni azt, amije van és azokat, akik körülveszik. Elsősorban nem lelki alkat kérdése, hogy melyik csoportba tartozunk. A végigjárt út a meghatározó. A modern keresztyénség világképébe nem fér bele az igazságtalanság eltűrése, a nyomorúság, baj boldog elfogadása és abban Isten dicsérete. Nem rég nyilatkozta egy prominens lelkész, hogy szerinte a szenvedés és a fájdalom nem Isten, hanem az ördög műve, ezért elfogadhatatlan. Hát! Felszisszentem. Luther mondta: Az ördög is Isten ördöge. Nincs önállósága, mert Isten mindenható. Rajta kívül nincs szuverenitás. Igazából éppen ezért lehet a (földi) pokolban is dicsérni őt. Erőszak alatt, bántalmazás és börtön alatt, hazug hatalmak csapdájában, betegségben, sír szájában. Az ilyen dicséret voltaképpen hitvallás. Amolyan beleordítás az ördög ronda pofájába, hogy akárhogy vicsorogsz, mégsem tiéd a hatalom! Pál és Silás jól tudták, hogy ki az Úr! Jézus. Benne bíztak, benne hittek, és a hívőkhöz illik a dicséret. (Zsolt 33,1) Más nem is illik hozzájuk. Hozzánk sem, ha hívőnek tartjuk magunkat és Istent Istennek. A hit eget-földet megmozgató. Pál körül leomlanak a börtönfalak. Mi sem vagyunk sorsunk rabjai. Isten rabjai vagyunk. /Gárdonyi után szabadon :) / A Krisztus szerelme szorongat, ver bilincsbe minket. Ez pedig egy boldog rabság, amiben – tudjuk - minden jóra fordul. Azért nem félünk. Sem emberektől, sem élettől, sem haláltól, mert rá várunk mindenkor. Ő pedig eljön és nem késik. Jön, amikor akar, és megteszi, amit akar. Jót, javunkra. - Sőt az egész világ javára. Soli Deo Gloria!

2020. május. 10.