Aki azért mást tanítasz, magadat nem tanítod-e...
Aki azért mást tanítasz, magadat nem tanítod-e? Aki azt hirdeted, hogy ne lopj, lopsz-e? Aki azt mondod, ne törj házasságot, házasságtörő vagy? Aki utálod a bálványokat, szentségtörő vagy? Aki az isteni törvény ismeretével dicsekszel, a törvénynek megrontása által az Istent gyalázod?
Mert nem az a zsidó, aki külsőképpen az; sem nem az a körülmetélés, ami a testen külsőképpen van, hanem az a zsidó, a ki belsőképpen az; és a szívnek lélekben, nem betű szerint való körülmetélése az igazi körülmetélkedés; amelynek dícsérete nem emberektől, hanem Istentől van. Róma 2, 20kk
“Gyarlóság, asszony a neved” – mondja Hamlet, dán királyfi (Shakespeare) de helyesebb volna így mondani: Gyarlóság, ember a neved. Szép elvek mentén lehet gondolkodni, beszélni, de az életfolytatás gyakran megcáfolja a hirdetett elveket.
Ez már a választott nép életében is így volt. Isteni törvény szabályozta volna életüket, ha meg is tartották volna. Csak az a volna ne lett volna. 🙂 A keresztyénség sem különb. Jézus Krisztus tanítását követi, de gyakran csak elvben. Neve: keresztyén = krisztusi ember. Másokért élő, ha kell meghaló, szeretettel teljes, mértéktartó, önzetlen, türelmes. Bátor, ha az igazságért kell kiállni, de alázatos, ha le kell mondania a maga igazáról. Nem ítélkezik, ha másokról van szó, de sajátmagával szemben kíméletlen. Minden igyekezetével azon van, hogy kigyomlálja lelkéből a rosszat. Nincs vagyona, mert Istenben gazdag. Amije van, azt mások javára használja. Nem indulatos, nem elégedetlen, nem depressziós. Sosem veszélyeztet másokat, de saját életét bármikor kockára teszi, ha szükséges. Nem fél sem az élettől, sem a haláltól. Kísértéssel győztesen száll szembe. Lehet, hogy kihagytam valamit, de világos, hogy valamiféle szuper-ember, übermensch. Vagy mégsem?
Van értelme olyan elveket hangoztatni, aminek senki sem tud megfelelni? Nem vezet-e ez állandó frusztrációhoz – önmagunkban való folyamatos csalódáshoz?
Akarunk-e zsidóbbak lenni az egykori zsidóknál? Kimerülünk az üres moralizálásban?
Az evangélium aligha erről szól. Jézus: Isten részéről feltétlen elfogadás, az ember részéről pedig gyarlóságunk őszinte beismerése. Ennél többre nem mehetünk, ha száz évig élünk is. E kettő átélése azonban jellemformáló erő. Vannak látens (lappangó, rejtett) keresztyének is, sőt az igaz keresztyénség mindig látens. Jézus példázata az utolsó ítéletről: Mt 25, 37kk “Akkor felelnek majd néki az igazak, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna?” Luther: A hit pedig megcselekszi a jót, mielőtt kérdezné, hogy mi az. Érdekes kapcsolódó olvasmány Jack London novellája: A pogány (Magyarul megjelent a szerző Északi odüsszeia c. gyűjteményében 1982)
Csepel, 2020. júl. 5.
|