A kősziklára épített ház
Aki hozzám jön, hallgatja beszédeimet és megtartja, megmondom nektek mihez hasonló: Hasonló a házépítő emberhez, aki leásott mélyre és kősziklára vetett alapot. Mikor aztán árvíz lett, beleütközött a házba, de meg nem mozdíthatta, mert kősziklán épült. Lk 6, 47-48.
Jézus nagyra értékelte a hitet, de ugyanolyan fontosnak tartotta a helyes cseklekvést is. A cselekedet olyan, mint a tükör, ami megmutatja a hit valódiságát. Ha helyes és valóságos az Istennel átélt, megélt közösségünk, akkor erről tetteink ékesen tanúskodnak. Ha a tetteink nem etikusak, akkor a motivációval is baj van. Jézus - jó fa, jó gyümölcs, rossz fa, rossz gyümölcs - példájánál jobbat aligha mondhatunk. (Lk 6, 43.) Azért kér a zsoltáros is tiszta szívet, hogy megfelelően motivált legyen a jóra. Legyen módja és ereje erényesen cselekedni. Ha már megvan a mód és az erő, akkor még szükség van elhatározásra, bátorságra. Helyesen cselekedni ugyanis nem mindig előnyös és korántsem népszerű. Bár nyílt színen megtapsolják a becsületest, de a háta mögött kinevetik. Rosszabb esetben félreértik vagy sandán néznek rá. Jézus a házépítő ember példájával biztat: Hosszú távon mégis megéri helyesen cselekedni. Ez a “hosszú táv” azonban az ő perspektívájában az örökkévalóság. Az “árvíz” pedig a halál vagy az apokalipszis. Az embernek úgy kell etikusan cselekednie, hogy azért ebben az életben, gyaníthatóan nem kap jutalmat. A kősziklára építés azt jelenti, hogy mindig a jót kell tenni. Akkor is, ha nincs közvetlen hatása. Voltaképpen azt a házunkat építjük így, ami majd a más világon lesz a miénk. Kicsit félelmetes, nem?
Csepel, 2019. szept. 15.
|