Máté 28, 1-8. 2018. Húsvét
Máté 28, 1-8. 2018. Húsvét
Húsvét éppen olyan csoda, mint a teremtés. Ésszel fölfoghatatlan, ugyanakkor tényszerű. Nem lehet megfejteni, de lehet csodálni. Ez az új teremtés. Legalábbis a kezdete. Az első zsenge: Jézus. Mint az első fűszál, az első hóvirág, ami kidugja fejét a nem rég még fagyott földből. Tudjuk, hogy a halál visszafordíthatatlan. A katona beledöfte lándzsáját Jézus oldalába, hogy megbizonyosodjék halála felől. A test a halál beállta után rögtön bomlani kezd. Visszafordíthatatlanul. Ha mégis életre kel, az olyan, mint a teremtés.
Jézus az új ember. A jövő. Nem csak földi távlatban, hanem az örökkévalóság távlatában is. Jézus a mi jövőnk. Nemcsak értünk halt meg, hanem értünk is támadott föl. Mit jelent ez?
A Szent Lélek által mi is részesülhetünk az ő életéből. Isteni természet részeseivé lehetünk. Ebben nem az emberfelettiség a lényeg, hanem éppenhogy az emberi. Igaz emberségre formál a Szent Lélek. Olyan természetet ad nekünk, mint Jézusé. Ennek lényege pedig a személyválogatás nélküli szeretet. Valamikor a dunántúli szolgálati helyemen volt szólás, hogy "van benne egy kis természet". Ha ezt mondták valakiről, az nem volt éppen hízelgő. Igen van bennünk – alapból egy kis (nem is kis) természet. Az Ádámtól örökölt. Az öl meg minket, és öli meg a világot körülöttünk. Lehet azonban – Jézus feltámadása által – egy másik természetünk, egy isteni. Az nem a halál, hanem az élet szolgálatában áll, hiszen forrása maga az élet. Egy új remény, amit a sírhoz ellátogató asszonyok is átéltek.
De nem csak ezt élték át! Azt is, hogy az ember előtt megnyílt a halál sötét kapuja és azon túl az örök élet fénye világít. Ha Jézus – aki ember volt – feltámadhatott a halálból, akkor mindenki feltámadhat. Idővel a Szent Lélek bizonyságtétele is megszólal az apostolok ajkán: Feltámadnak a halottak. Az örök élet távlata mérhetetlenül megnöveli a földi élet jelentőségét. Semmi nem megy feledésbe, nem enyészik el, ami egy ember volt, aki te voltál. Minden szó, cselekedet, sőt gondolat az örökkévalóság távlatába fut bele. Minden megélt emberi kapcsolat; szeretetben vagy másként, átível a halálon. Csodálatos és egyben félelmetes dolog ez. Jézus feltámadása mindenkit mennyei felelősséggel ékesít. Vajon törődünk-e ekkora megbecsülésünkkel? Húsvéti fényben éljük-e életünket? Vagy azt mondjuk: "Együnk, igyunk, holnap úgyis meghalunk! " Ha elérkezik a végünk, húsvéti reménységgel érkezünk-e halálunk órájára? Lehetne így, Isten kegyelméből mindez a miénk, csak hittel meg kellene ragadnunk. Jézus mondja: "Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem foga sötétségben járni, hanem övé lesz az életnek világossága." János 8, 12.
Csepel, 2018. ápr. 1.
|