|
Mert nem zár ki örökre az Úr. Sőt, ha megszomorít, meg is vigasztal az ő kegyelmességének gazdagsága szerint. Mert nem szíve szerint veri és szomorítja meg az embernek fiát. Jer sir 3, 31-33.
Mert nem zár ki örökre az Úr. Sőt, ha megszomorít, meg is vigasztal az ő kegyelmességének gazdagsága szerint. Mert nem szíve szerint veri és szomorítja meg az embernek fiát. Jer sir 3, 31-33.
Törődik-e Isten az emberekkel személy szerint? Az Örökkévaló, aki mindent teremtett és fenntart! Ő kormányoz. Jövendőkön átlát! A porszemnyi emberre van-e gondja? Nyilvánvaló, hogy megszabta életünk határait. Ő alkotta személyiségünket. Jelentős mértékben determinált az életünk. Külső és belső tulajdonságaink és az, hogy hova születtünk döntően meghatározza sorsunkat. A távol keleti vallásokban és az iszlámban ezt annyira komolyan veszik, hogy a legfőbb tanítás a beletörődés. A perzsa költő így fogalmazza ezt meg: "A Nagy Kéz ír, s továbbmegy, s a holt egek zúgják a lángoló sikolyt Millió könny egy sort le nem törül, millió jaj egy betűt ki nem olt. " (Omar Khajjam) Nekünk – keresztyéneknek – azonban más tapasztalatunk is van Istenről. Az, hogy Ő személyesen kiválaszt, megszólít, motivál. Ösztönöz valamilyen erőfeszítésre, valamilyen cél érdekében. Ebben pedig odáig megy, hogy személy szerint törődik velünk. Már Ézsaiás próféta által is így szól: "Megváltottalak, neveden hívtalak, enyém vagy!" (Ézs 43,1.) Jézus is név szerint hívja el tanítványait és karakterükhöz illően inti és bátorítja őket. Mi is részesei lehetünk Isten személyes törődésének, ha meghalljuk hívását, figyelünk szavára. Amikor megtesszük, amit Isten mond, akkor annak nem csak a földön van következménye. Az angyalok is örülnek – mondja Jézus – az ember megtérésén.
Ez Így szép is volna, csakhogy az Isten törődését megtapasztaló ember gyakran szembesül a ténnyel, hogy Isten nemcsak vigasztal, cirógat, hanem szomorít és fájdalmat is okoz. Aztán, a mi testi apáink fenyítettek minket és becsültük őket; avagy nem sokkal inkább engedelmeskedünk-é a lelkek Atyjának, és élünk! (Zsid 12,9.) De mikor ítéltetünk, az Úrtól taníttatunk, hogy a világgal együtt el ne kárhoztassunk. (I. Kor 11,32.) Jézus mondja, hogy az ő követése kereszthordozás is. Az Istennel való személyes kapcsolatban átéljük azt a feszültséget, hogy ő megszomorít és megvigasztal. Megaláz és felemel. Sírba visz és megelevenít. Aki ezen megbotránkozik, az könnyen hitét veszti, s azzal együtt mindent. Hiszen mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelkében kárt vall. Azért mondja Péter apostol: "Alázzátok meg tehát magatokat Istennek hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején." (I. Pt 5,6.) Isten nem szíve szerint szomorít meg. A szeretet nem leli örömét a megalázásban és megszomorításban. De ha másképp nem megy... Enélkül aligha érnénk célba.
Csepel, 2018. szept. 16.
|
