1%

Péter így szólt: Vedd észre, hogy mi elhagytuk a sajátunkat, hogy kövessünk téged! Erre ő így felelt: Biztos lehetsz benne, hogy aki elhagyta házát, feleségét, testvéreit, szüleit vagy gyermekeit hogy Isten uralma alatt éljen, ne kapna már ebben az időben is sokkal többet és világkorszakról világkorszakra folytatódó életet. Lk 18, 28-30.

Életünket keretek között éljük. Lényegében minden erőnkkel azon vagyunk, hogy ezeket a kereteket fönntartsuk, javítsuk. Ezek a társadalom által elismert, kialakított struktúrák, amelyek valamilyen közmegegyezéssel alakultak ki. Ez határozza meg, hogy mit tartunk elfogadhatónak, jónak. A tulajdon, a munka, a családi kötelékek építik fel ezeket a kereteket. Jézus radikalizmusa szétfeszíti a konvencionális kereteket. Kizárólagos igénye az emberre új keretet ad az életnek. Ez pedig az Isten királysága. A magunk vagy mások szabta elvárásokkal szemben Jézus Isten elvárását teszi az első helyre és egy új viszonyulásba állítja az embert. Mi ad biztonságot? Mi ad értelmet az életnek? Ki dönti el, hogy mi a jó és mi a rossz? A magunk urai akarunk lenni vagy Isten uralmát fogadjuk el? A magunk lelkének rendező elveit követjük vagy alávetjük magunkat Isten Szellemének, az ő vezetésének? Nem kisebb dolog forog kockán, mint, hogy benne ragadunk a világban és pusztán egy biológiai életet élünk ami itt hiábavalóság, végső kifejletében padig halál, vagy egyesülve Istennel visszatalálunk teremtettségünk értelméhez, az Istennel való egységhez. Ez utóbbi aztán átjárja emberi kapcsolatainkat, törekvéseinket, és végső kibontakozásában világkorszakokon átívelő élethez vezet. A bibliai görög nyelv két szót használ az életre. Az egyik a “biosz”, amit jól ismerünk, a biológia fogalma is ebből jön. Az ember lelke a bioszhoz kötődik, azt akarja minden módon fenntartani, amíg csak lehet. Ugyanakkor ott van a nyugtalan vágyakozás is az emberben a több, a más után, amit a bibliai görög nyelv azzal a szóval illet, hogy “dzoé”. Ez az igazi élet, ami Istentől ered, csak őbenne van meg és csak vele lehet a miénk. Jézus Krisztus megszerezte nekünk a jogot, hogy osztozzunk Isten életében az Újjászületés által, amit a Szent Lélek, Isten Szelleme munkál bennünk. Erre hívta meg tanítványait, erre hív meg minket is. Ahhoz azonban, hogy a “dzoé” a miénk legyen, a “bioszt” el kell engednünk. Ezt az elengedést fogalmazza meg olyan kifejezően Péter, amikor azt mondja: Mi elhagytuk, ami a sajátunk volt. Nem a “minden” szó van ott, hanem az, hogy “saját”. A sajátról való lemondás azért, ami az övé. Ez egy döntés. Azt jelenti, hogy többé nem magamtól, nem a kialakított élet keretektől, nem másoktól várom az életem kiteljesedését, hanem egyedül Istentől. Jézus azt mondja, hogy mindent túláradóan kapunk vissza attól, akinek így odaadjuk a sajátunkat. Isten is nekünk adja az övét, az ő életét, igazából önmagát. Ez egy élet-csere. Mi igazán jól járunk vele. De választjuk-e? A beszélgetést megelőzi a gazdag ifjú története.

Csepel, 2021. szept. 12.