|
Jeremiás a fazekasnál
Vajon nem cselekedhetem-é veletek úgy, mint ez a fazekas, oh Izráel háza? Ezt mondja az Úr: Ímé, mint az agyag a fazekas kezében, olyanok vagytok ti az én kezemben, oh Izráel háza! Jeremiás 18, 1kk
Különös ellentmondás feszül ebben az igében. Egyrészt arról beszél a próféta, hogy egy nép – de mondhatna egy embert is – olyan az Isten kezében, mint az agyag a fazekas kezében. Azt formál belőle, amit akar. Az agyagnak nincs önállósága. A fazekasnak engedelmeskedik. A fazekas – a képies beszéd szerint – az Isten, mi pedig az agyag. Ez eddig rendben is volna. Utóbb azonban (7-10. vers) azt mondja, hogy ha hűek vagyunk Istenhez, akkor jót tesz velünk, ha pedig hűtlenek, akkor megbánja a jót, amit felőlünk elgondolt és végünk lesz. Ebből következik a kérdés, hogy van szabad akaratunk, vagy nincs? Ha olyanok vagyunk, mint az agyag a fazekas kezében, akkor nincs. Minden formálónkon, alkotónkon múlik. Akkor felelősségünk sincs, hiszen amire predesztinálva vagyunk, az a sorsunk. Pál is gondolkodik erről: Avagy nincsen-e a fazekasnak hatalma az agyagon, hogy ugyanazon gyuradékból némely edényt tisztességre, némelyt pedig becstelenségre csináljon? (Róma 9, 20-23) Ez a szemlélet súlyos szociáletikai és etikai kérdéseket vet föl, sőt a vallást is alapjaiban rengeti meg. Eszerint ugyanis maga az Isten dönti el, hogy kiből milyen ember lesz, illetve, hogy egy-egy nép – pl. a zsidó – milyen szerepet fog betölteni a történelemben? Ha pedig így van, akkor számonkérhető-e bárki, és milyen alapon? Igazságos-e Isten, amikor a hűségeseket jutalmazza, a hűtleneket pedig kárhoztatja? Véleményem szerint: Igen. Úgy emlékszem van egy történet a Bibliában, ahol az agyag életre kel. Ádám teremtésekor. Lélek költözik bele. Egy objektumból szubjektum lesz. Önálló felelősséggel. Az én-tudatos létezés ajándék és teher egyszerre. Értelmes reflektálás a világra és önmagunkra, ezzel együtt határtalan felelősség és számonkérhetőség. A jövő valóban eltervezett, ugyanakkor nem statikus. A jövő mozgásban van. Apróbb nagyobb döntéseink végtelen mozaikjából tevődik össze. Az már Isten titka, hogy a végén milyen kép rajzolódik ki. Ennek a végső képnek az érdekében érinti meg időnként a személyes életünket, vagy dob a viharba egész népeket. Újra “összegyúrja az agyagot”, hogy a végső eredmény kiformálódjon. Ezt a “végsőt” azonban csak Krisztusban láthatjuk. Személyében, életében, halálában és feltámadásában. Ő az Isten által tervezett jövő résre nyíló ajtaja, mely mögül hívogatón világít felénk a remény. Hogy is mondta olyan szépen Madách: Ember küzdj és bízva bízzál!
Csepel, 2019. szept. 8.
|
