1%

Annak, aki minket szeretett, és megmosott bennünket a mi bűneinkből az ő vére által, és tett minket királyokká és papokká az ő Istenének és Atyjának: annak dicsőség és hatalom mind örökkön örökké! Ámen Jel 1, 5-6.

Az egykor népszerű Jézus Krisztus Szupersztár musical a virágvasárnapi hozsannázó sokaság ajkára énekel egy megdöbbentő kérdést: Jézus Krisztus! Meghalnál-e értem?

János apostol arról ír, hogy az embernek Isten előtt méltósága és rangja van: királyok és papok. Ez a méltóság nem az emberé, hanem származtatott méltóság. Nem úgy van, ahogy a felvilágosodás korabeli humanisták állították, hogy az embernek méltósága van és az emberi jogok megilletik. Bár ez szép alapelv, de ettől még kétszáz évig fennállt a rabszolgaság a legmodernebb országokban is. A nők hátrányos megkülönböztetése és a rasszizmus elleni harc csak a XX. század közepén került a figyelem fókuszába és mindmáig probléma. Bár a kommunizmus meghirdette az emberek közötti egyenlőséget, de a valóságban ez egyenlő elnyomást és egyenlő szegénységet jelentett, amit egy szűk párt-elit uralt. Szóval a humanista egyenlősdi nem sikerült. Mert az emberek nem is egyenlőek. Különböző képességekkel és javakkal rendelkeznek, különböző környezetbe születnek, amelyek meghatározzák egész életüket és személyiségüket.

Létezik azonban egy Isten előtti méltóság és egyenlőség, amit már az első keresztyének apostola, Pál is meghirdetett; Krisztusban. Férfi-nő, rabszolga és szabad, zsidó és nem zsidó, néptárs vagy idegen – testvérek a Krisztusban! Forradalmi gondolat a maga idejében vagy éppen ma is. Ez az egyenlőség és méltóság azonban Krisztustól származik és csak Krisztus Lelke által valósul meg. Régen a királyok (Izraelben a papok is) vér szerinti leszármazottai voltak elődeiknek. A vér adta meg a méltóságukat. Isten előtt ilyen méltóság nincsen. Jézus vére általi méltóság azonban van. A keresztségünk által miénk az, amely nem csupán víz, hanem a Szent Lélek vétele. „Rajta van pecsétje minden gyermekén, Lelkem adtam néki – szól – és így enyém.” Keleti uralkodó pajzsot készíttetett fiának. Kívül arannyal volt borítva az uralkodó címerével. – Ebből mindenki látni fogja, hogy az én fiam vagy, királyi sarj! – Belül azonban durva kidolgozású volt és csak egy felirat volt rajta: Én a nagy király fia vagyok! – Erről pedig emlékezni fogsz arra, hogy mihez tartsd magad. – mondta az uralkodó. Isten gyermekeinek csodálatos máltósága, rangja van, de azzal a kikötéssel, hogy másokra is hasonló tisztelettel és szeretettel tekintsenek, mint amivel a mennyei Atya tekint rájuk.

A királyok és a papok egyben hasonlítanak egymáshoz. Mind mások szolgálatára rendeltettek. A jó király népéért élt és ha kellett meg is halt. A jó pap nem csak holtig tanul, hanem holtig tanít is, szeretettel ragaszkodva az igazsághoz, melyet élete példájával mutat és ha kell élete odaáldozásával képvisel.

Csepel, 2019. ápr. 14.