Ezután láttam új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt…
Ezután láttam új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt… És mondta az, aki a királyi széken ült: Ímé mindent újjá teszek. Jel 21,1.5.
Nos, egyszer vége lesz. Minden küszködésnek, minden bánatnak. Annak, amit megszoktunk, ami számunkra a világot jelentette. Minden vágynak, minden tervnek, elgondolásnak. A mindent újjá teszek – azt is jelenti; mindent jóvá. Ehhez azonban a réginek el kell múlnia.
Az ember ragaszkodik a megszokott dolgokhoz. Isten gondolatai, új teremtése azonban változást jelent. Nem kérdezett meg minket erről. A világ annyira megtelt szenvedéssel, hogy ez a változás szükségszerű.
Az ember szenvedése kétféle. A van és a nincs. Aki eltelt az élet javaival, az is megtapasztalja a szív ürességét és az elért gazdagság hiábavalóságát. Akinek nincs és nélkülöznie kell, az pedig az elérhetetlen után sóvárog. E kettő feszültségéből fakad az az önpusztító magatartás, ami az emberiséget jellemzi. Ez a folyamat a végéhez közeledik. Lassan, de egyre gyorsuló ütemben. Észbontó, hogy tudjuk, hogy mi (volna) a helyes, de mindig ellene cselekszünk. Lakhatatlanná tesszük a földet, föléljük a tartalékainkat. Önző módon használjuk a javainkat. Állandó félelemben élünk. Maga a lét vált bizonytalanná. Mindenki szenved ettől. Az Afrikából menekülő kivándorló és az európai jólétben élő gazdag is. Képtelenek vagyunk jól elosztani az élelmiszert, a pénzt, a biztonságot. Valahogy minden kisiklik. Úgy vagyunk, mint a Noé napjaiban voltak. Akkor látta az Úr, hogy megtelt a föld gonoszsággal és erőszakkal. Most méginkább így van. Illúzió azt hinni, hogy ezt jóakarattal meg lehet változtatni. Akkor, mintegy 4400 évvel ezelőtt volt egy snitt. Isten elvágta a történelem fonalát, hogy az ember valami újat kezdhessen. De csak a régit folytatta.
Jézus azt mondja: Ő az élet. Vele lehet újat kezdeni. Ez először a szívben történik meg. Aki Őt elfogadja megváltójának, urának, királyának, az mássá lesz. Elkezdi várni azt a változást, amit Isten megígért. Ez egy jó reménység. Milyen lesz az a világ? Nem tudjuk. Talán nem is az a fontos, hogy mi módon, hanem az, hogy kivel élhetjük meg. Mindenek előtt Istennel. De azokkal is, akiket szeretünk, akik hozzánk kapcsolódva éltek. Hozzánk, akik várjuk az Ő eljövetelét. Isten megbecsüli a gyermekeit. Fiait és lányait. Gondja van rájuk. Kedvez nekik. Hozzá ölelhetjük mindazokat, akikkel szeretnénk együtt tölteni az örökkévalóságot. Mert ez a világ elmúlik. Az örökké valóság a másik világ, amit ő teremteni fog. Amit szem nem látott, fül nem hallott, amit Isten készített az őt szeretőknek. És ami most van, említésre sem lesz méltó.
Csepel, 2021. nov. 21.
|