|
Húsvét
Elvettetik lelki test, feltámasztatik szellemi test. Van lelki test, és van szellemi test is. Így is van megírva: Lett az első ember, Ádám, élő lélekké; az utolsó Ádám megelevenítő szellemmé. De nem a szellemi az első, hanem a lelki (ψυχικόν - pszüchikon), azután a szellemi. Az első ember földből való, földi; a második ember, az Úr, mennyből való. Amilyen a földi, olyanok a földiek is; és amilyen a mennyei, olyanok a mennyeiek is. És miképpen hordtuk a földinek képét (τὴν εἰκόνα - ikon), hordani fogjuk a mennyeinek képét is. I.Kor 44-49.
Isten igéje azt mondja a temetésről, hogy az olyan, mint a magvetés. Bár elvetjük a magot, de abban a reményben vetjük el, hogy új élet sarjad belőle, ami mérhetetlenül szebb és gazdagabb lesz annál, amit elvetettünk. Egy mammutfenyő magja kisebb egy borsószemnél!
Az ember a teremtésben testet (csontot és húst) és lelket (érzések, gondolatok, tehetség, lelki alkat = pszüché) kap Istentől. Ez együtt a szóma, a lelki test. A lélek is a szóma része, csak láthatatlan. Nincs önálló élete. Amikor az ember meghal, visszatér alkotójához, aki adta. (Prédikátor 12,9.) Ott pihen a feltámadásig. S mert nincs önálló léte, a testhez kötött, ezért mondjuk: „Hiszem a test feltámadását”. A feltámadásban a lélek új, szellemi testet ölt.
Mert a halált követően valóban egy más életformába lépünk, de az nem pusztán éteri. Nem láthatatlan lelkekként röpködünk majd – hanem feltámadunk szellemi testben, ahogy Jézus Krisztus is. Ikonjai vagyunk az első teremtésnek Isten a maga képmására teremtette az embert. Ikonjai leszünk a másodiknak is. Jézus: Aki hisz énbennem, ha meghal is, él… és aki hisz énbennem, soha meg nem hal…
Miért kell pusztulnia az elsőnek? – fájdalmas, de már régen eldöntött kérdés. Az ember – úgy, mint a világ – magán viseli az első teremtés szépségét, de a megrontottságát is. Nem kell elpusztítani, mert elpusztul magától. Magában hordozza a halált. „Egy ember által jött be a halál a világba” – és – „átkozott lesz a föld temiattad”. Isten képmására teremtett minket, de az a képmás összetört. Újra kell kovácsolni. Jézus Krisztus bár ember, de más, mint Ádám és Ádám fiai és lányai. Az első ember a földből való, Jézus a mennyből. Isten szelleme által fogant egy asszony méhében és Isten szelleme volt benne. Azért nem csak test és lélek, hogy visszaadja nekünk amit elveszítettünk: az Isten-arcú ÉLETET. Ezért ő megelevenítő. Úgy is mondjuk: Újjáteremtő. Ezt világossá tette a feltámadásban. Ő az első szellemi test. Első zsenge a halottak közül. És megosztja velünk szellemét, ha engedjük. Az ember elmehet emellett cinikus pökhendiséggel, vagy gondolhatja, hogy valami nagy áldozatot hoz, amikor kinyitja a szívét Jézus szelleme számára, de ez butaság. Igazából ő ad nekünk egy páratlan ajándékot, amellyel többek lehetünk önmagunknál. Egyek Vele.
Bár itt halálunkig a lélek-testben élünk, ennek az egységnek vannak jelei. Ezek hol felragyognak, hol elhalványulnak – mint az egymásba úszó képek egy képernyőn. Alkalmanként megmutatkozik végtelen jóságban, önsajnálat mentes önzetlenségben, gyöngéd és tiszta szeretetben, bölcsességben. Máskor viszont tudunk olyanok is lenni, mint a teremtés ördögi karikatúrái. De a szívünkben ott él a remény, hogy egykor maradandóan felölthetjük igazi arcunkat. Amikor majd Vele leszünk az örökkévalóságban. Mert amiképpen hordoztuk a földinek képmását, úgy viseljük majd a mennyeiét is.
Csepel, 2019. ápr. 21.
|
