1%

Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem a jövendőt keressük. Zsid 13,14.

Igénk első mondatrésze egy rideg ténymegállapítás: Nincsen itt maradandó városunk. Mennyire tudja fájlalni ezt az ember! Először akkor, amikor szerettei ravatala melett kell sírva megállnia. Másodszor, amikor saját élete ajtaján zörget a halál.A világ feledni akarja ezt a tényt. Az egyház szüntelen napirenden tartja és emlékeztet rá. A két magatartás között az a különbség, hogy míg az egyik megfutamodás, addig a másik bátor szembenézés. Miből fakadnak ezek? A világ nem akar tudni másról, mint a matériáról. Az anyagi haszon, a dolgok megszerzése, megtartása, ápolgatása és javítgatása életcéllá válik. A világ megveti azokat, akik nem tartják elsődleges értéknek a megteremtett javakat. Szinte haraggal fordulnak azok felé, akik nem becsülik mindennél többre az emberi erőfeszítést, tudást vagy ravaszságot. Dolgok, előnyök, vagy éppen emberek megszerzését. Mert az ember nem csak a matérián akar uralkodni, hanem – ha teheti - a másik emberen is. Ha mindezt el is éri, akkor zúdul rá a hiábavalóság érzése, amit Jézus a bolond gazdaggal példáz: Még az éjjel elkérik a te lelkedet és kié lesz immár mindaz, amiért dolgoztál? Az elmúlt években többször kényszerültem hagyatékokat fölszámolni. A szemem láttára hullott szét és jobbára került a kukába mindaz, ami egy ember életét jelentette. Pontosabban az élet környezetét. Hiszen az élet – tudjuk – több annál, mint ami körülveszi. Már ha tudjuk. A Jézus Krisztusban hívő ember nem azért néz szemébe az elmúlással, mert bátrabb másoknál, henam mert igénk második részét is figyelembe veszi, ami célunkat másba helyezi: Az eljövendőt keressük. S nemcsak keressük, hanem a Feltámadott Krisztusban meg is találjuk és reménységgel várjuk. Valahogy úgy, ahogy a Jelenések 21, 3-4-ben olvassuk: Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük, az ő Istenük. És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemükről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. Az elmúló esztendővel ehhez a jövőhöz kerültünk egy lépéssel közelebb. Nem csak a múló idő terhe nyomaszt tehát, hanem eltölt a várakozás is, Isten ígéreteinek beteljesedését illetően. Amikor körülnézünk, jusson eszünkbe: Nincsen itt maradandó városunk. Ugyanakkor nézzünk föl és valljuk hittel: De mi az eljövendőt keressük. Azt, amitől még a halál sem foszthat meg minket.

Csepel, 2019. dec. 31.