Jel 22, 11-14.
“Aki álnok, egyre ártalmasabb még inkább ezután; és aki szennyes, egyre fertelmesebb még inkább ezután; és a ki igaz, még inkább igaznak bizonyul ezután; és a ki szent, még inkább szentnek bizonyul ezután. Íme hamar eljövök; és az én jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek, amint cselekedett. Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet (ἀρχῇ - a teremtés előtti pillanat) és a vég (τέλος - beteljesülés), az első és utolsó. Boldogok, akik megtartják az ő parancsolatait, hogy hatalmuk legyen az élet fája felett, és bemehessenek a kapukon a városba.” Jel 22, 11-14. (saját fordítás a görög alpján)
Isten a világot Jézus által teremtette (Ef 3, 9. és Zsid 1,2.), Ő volt ott a kezdetben, ἐν ἀρχῇ Jn 1,1., a λόγος . Erre emlékeztet minket az Úr a Jelenések könyve utolsó fejezetének végén. Nem csak kezdete van a világnak. Vége is van. Beteljesül a sorsa, mert a hiábavalóságnak vettetett alá.
Krisztusban teremtetett a világ, Krisztusra nézve teljesül be minden. Így bizonyul áldottnak vagy átkozottnak. Így fakad belőle élet vagy halál. Feltámadás vagy elkárhozás. Leginkább a személyes életsorsokban láthatjuk ezt, bár a megváltás univerzális – (“a teremtett világ is megszabadul a rothadandóság rabságától” Rm 8, 21.)
Isten nem gyönyörködik a bűnös halálában (Ez 18, 32. és 33, 11). Mindeki azt teljesíti be amivé lett vagy nem lett Krisztusban. Aki hit által újjászületett azt teljesíti be, aki elűzte magától a Szent Lelket és nem tért meg, azt teljesíti be. Júdás sem volt rosszabb nálunk, csak nem hitt Krisztusban és így teljesítette be sorsát. Aszerint cselekedett, ami volt. Nem is gondolsz arra, hogy ha Krisztus által meg nem békülsz Istennel és emberekkel, akkor csak “keménységed és meg nem tért szíved szerint gyűjtesz magadnak haragot a haragnak és az Isten igaz ítélete kijelentésének napjára.” (Róma 2, 5.)
Pedig ”nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből, hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén.” (1 Péter 1, 18-19.)
Most a kegyelem ideje van. Abban élünk. Arra való ez az idő, hogy ne az Ádámban örökölt sorsunkat teljesítsük be, hanem a Krisztusban nekünk ajándékozott sorsot. Ne a halált, hanem az életet. Ehhez azonban más emberré kell lennünk, mert testi származása szerint mindenki a júdási sorsot teljesíti be.
“Aki álnok, egyre ártalmasabb...” stb. A Krisztusban ajándékul vett új azonban felhatalmaz minket örökéletre és az Istennel boldog közösségre a mennyei Jeruzsálemben.
Csepel, 2018. nov. 18.
|