Mert a Krisztusnak szerelme szorongat minket.
Úgy vélekedvén, hogy ha egy meghalt mindenkiért, tehát mindazok meghaltak; és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ezután ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt. 2Kor 5, 14.15.
Pál apostol ugyanezt az igazságot másutt így fogalmazza meg: Közülünk senki sem él önmagának és senki sem hal meg önmagának, mert ha élünk az Úrnak élünk, ha meghalunk az Úrnak halunk meg. (Róma 14,8.) Senki sem gazdátlan tehát! Az ember nem sodródó falevél a világban, nem porszem a porban, egy a sok közül, hanem számontartott és szeretett. Életünk nem önmagáért való, hanem Jézus Krisztus tulajdona. Ő “vásárolt ki” bennünket az ördög és a halál tulajdonából, hogy legyünk az övéi. Nagy árat fizetett értünk, tulajdon életét, ezért becsesek vagyunk számára. Mindenki, aki csak megszületik erre a földre az Örökkévaló oltalma alá kerül. Senki sem árthat nekünk csak mi egymásnak. Kicsit olyan ez, mint a testvérek egy családban. A szülők óvják, tanítják őket, gondoskodnak róluk odaadó, föltétlen szeretettel. Nem fenyegeti őket semmi, de egymásnak árthatnak. Ilyen az embervilág is. Jó lenne ezt felismerni és egymást megbecsülni.
Mennyei Atyánk kezét megköti a szeretet, mert minden embert egyformán szeret, Krisztusért. Azért is tanít így imádkozni Jézus: “Mi Atyánk!”
Szorongató szeretet ez! Úgy is mondhatnánk, hogy szorosan ölelő. Nem enged el sem akkor, amikor tévúton járunk, sem akkor, amikor a halál kapuján átlépünk a más világra. Velünk van örömben, szenvedésben, sikerekben vagy kudarcokban – mindvégig az úton, amerre csak járunk. Mert nem a magatokéi vagytok! - írja az apostol. Az övéi vagyunk. A költő fájdalmasan kiált föl: Szeretném, ha szeretnének s lennék valakié. (Ady: Sem utódja…) Ez a kívánság immár teljesült. Amióta áll a kereszt szeretve vagyunk, Istentől. Jézusé vagyunk, még ha néha magányosnak véljük is magunkat. A kereszt mindig emlékeztet minket, hogy nem úgy van. Életünk érték és csak rajtunk áll, hogy magunkat értékesnek lássuk, megbecsüljük úgy, ahogy Isten megbecsül minket.
Éppen abból a felismerésből született a gondolat, melyet Luther fogalmazott meg; hogy a mi legnagyobb ünnepünk a Nagypéntek. A “Mégis Evangélium”! Mert ott a Golgothán nyertük el az ő önfeláldozásáért istengyermekségünket. Isten gyermekeinek neveznek bennünket és valóban azok is vagyunk. Ez az a jó hír, amit az egyház, a Krisztus egyháza két évezred óta hirdet a világban. Akik pedig meghallják és hisznek – boldogok.
De szorongató szeretet ez azért is, mert sürget és ösztönöz, hogy ne nézzünk idegenként egymásra, hanem testvérekként. Tudjuk, hogy vannak rossz testvér kapcsolatok is, de a vér szerinti összetartozást ez nem teszi semmissé. Mi pedig a Jézus vére által lettünk egymásnak testvérei. Vigyázzunk hát egymás testére-lelkére amiatt a vér miatt, amit ő hullatott egykor.
