Nagypéntek
Nagypéntek valóban gyászünnep, de nem Jézust, hanem magunkat kell gyászolnunk. Maga az Úr is mondja: Jeruzsálem leányai (és fiai)! Ne engem sirassatok, hanem magatokat sirassátok!
Hóseás könyvéből 6. rész
“Jertek térjünk vissza az Úrhoz! Ő megszaggatott, de meg is gyógyít minket, megsebesített, de be is kötöz minket! ...Ismerjük el őt, szerezzük meg őt magunknak … Eljő hozzánk, megáztatja földünket...” stb.
Az írásmagyarázók szerint ez egy hallatlan pimaszság.
A héberben nincs magázás. Nem is tud magázni a nyelv, hanem csak egyes szám harmadik személyben tud szólni arról, aki IDEGEN. Már a fogalmazás elárulja, hogy Isten idegenné lett népe számára. Ezért hiába a szép szavak! Ennek megfelelően folytatódik:
“Mit cselekedjem veled Efraim? Mit cselekedjem veled Júda? Hiszen szeretetetek olyan, mint a reggeli felhő és mint a korán múló harmat. Azért vertem meg őket a próféták által és megölöm őket az én számnak beszédeivel. - Bizony a te ítéleteid olyanok, mint a kelő nap.”
Az ember mindig azt hiszi, hogy foglyul ejtheti Istent. Ha szorul a hurok nyafog egy kicsit. Megjavulást ígér … Mindent ígér, és természetesnek veszi, hogy Isten segít. Hisz azért van. Nem?
Az ember elbizakodottan áll Isten elé. Nincs tudatában méltatlanságának és nem ismeri a saját lelkét sem. Jézus mondja: Meddig tűrlek még titeket? Meddig kell még köztetek lennem? - És ezt nem az ellenségeinek mondja, hanem a tanítványainak. István vértanú védőbeszédében így szól: Ti és atyáitok mindig ellenszegültetek a Szent Léleknek! A valóság az, hogy mind Isten ellen támadók vagyunk. Krisztus-gúnyolók. Talán leginkább akkor, amikor szép szavakkal hízelegni próbálunk Istennek, mint a a gyerek, ha rossz fát tett a tűzre. A szebbik arcunkat mutatjuk felé, de közben ellenállunk neki a vérig.
Gondoljátok meg azért, hogy ő ily ellene való támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy el ne csüggedjetek lelkeitekben elalélván. Mert még a vérig nem állottatok ellent, miközben a bűnnel küszködtetek. (Zsidókhoz írt levél 12, 3.4.) Hát igen. Tudunk ájuldozni a mások vagy a magunk romlottsága miatt – csak éppen nem akarunk szakítani vele. Mert ilyenek vagyunk. Isten fölöttünk is széttárja a kezét, mint a tehetetlen szülő a gyermeke fölött: Mit csináljak veled? Ember, emberiség! De az ember nem tudja abbahagyni a vérig. Szükséges ezt átélnünk, tapasztalnunk. A totális vereséget. Ez nem pusztán azt jelenti, hogy vétkezünk – ez a kisebbik baj. De ezen felül még az Istent is megcsúfoljuk hamis megtéréssel, képmutató ravaszkodással. Meg akarjuk kaparintani jóindulatát, segítségét, áldását. Cselezünk, azt gondolva, hogy kegyes pofával elosonhatunk a jogos ítélet elől... Undorító. Ilyenek vagyunk.
Ezért áll a kereszt. Mert mi ellenállunk. A vérig – Krisztus vére csordulásáig. Ő mégis kész volt meghalni értünk. Mintha velünk Isten - gyöngéd szeretetében – a kínos fájdalmat ölelte volna magához szorosan. Bár manapság az iszlámról az oktalanok sok rosszat mondanak, álljon itt egy idézet a Koránból: Allah azt mondja: Ne tőlem féljetek, hanem magatoktól!
Csepel, 2019. április 19.
|