|
Annakokáért az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is!
Annakokáért az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is! Filippi 2, 5.
A hatalom kísértés. Minél nagyobb, annál nagyobb kísértés. Az emberek a legtöbb gonoszságot a hatalomért követik el. Azért vágyódnak pénzre, mert az a hatalom eszköze. Azért követnek el erőszakot másokon, mert az által a hatalom érzését élhetik át. Már a gyermekek is megteszik ezt. Testvérek a családban. Tanulók az iskolában. Férfiak nőkkel szemben, de nők is férfiakkal szemben. A hatalom nem eszköz, hanem cél az ember számára. Önmagában kívánatos, mint az édenkerti gyümölcs. A tudás is hatalom. Manapság így mondják: Az információ hatalom. A dezinformáció is. Mennyi megtévesztés van a világban! Hazugságok labirintusában bolyongunk. Mindez pedig a hatalom bűvöletében élő ember műve.
Mi volt Jézus indulata? Így is kérdezhetnénk: Milyen természete volt? Hát egy biztos; nem emberi. Ő nem törekedett hatalomra – bár mindenkinél nagyobb hatalma volt. Nem alkalmazott erőszakot, még a saját élete védelmében sem – holott démonoknak parancsolt és angyalseregek álltak rendelkezésére. Jézus legjellemzőbb vonása a hatalom nélküliség, az erőszakmentesség. Ezért nem sóvárgott pénz után, ezért nem hízelgett senkinek, ezért nem gyűjtött szimpatizánsokat, csak tanítványokat. A tanítvány pedig addig marad tanítvány, amíg tanulni akar a mesterétől. Nem köti sem érdek, sem kényszer. Akarnánk-e olyanok lenni, mint Jézus? Hatalom nélküliek. Lemondanánk-e az önvédelemről, az érdek érvényesítésről, az anyagi biztonságról, vagy gyarapodásról? Aligha. Pedig Pál apostol erre buzdít a fenti szavakkal. De még, hogy tegyük is mindezt örömmel, jó kedvvel! Hiszen Jézus természetének az is alapvonása volt, hogy amit tett, szívesen tette. Nem muszájból, hanem önként. Ebben teljesedett ki. Ez volt a mindennapi kenyere. “Az az én eledelem, hogy annak akaratát cselekedjem, aki elküldött.” (Jn 4, 34.)
Akadtak azért a történelemben kivételes emberek, akik a jézusi utat járták. Akik nem hatalommal és erőszakkal, hanem isteni lelkülettel vitték véghez dolgaikat. Célba értek, még ha többnyire rossz véget is értek. Mert a világ nem tűri azt, ami idegen tőle, és a Sátán attól fél a legjobban, aki jézusi módon lemond a hatalomról. Akik viszont a hatalom rabjai, azok mind az ő markában vannak. Érdekes, hogy az első példa, aki eszembe jut, nem is volt keresztény: Ghandi. Ő – bár nem kimondva – a jézusi utat járta és befolyásával hazáját, Indiát kivezette a legmélyebb gyarmati elnyomásból a szabadságba. Mennyire más gondolkodás ez, mint az európai szüntelen kardcsörtetés. Itt – az állítólag keresztény világban – senkinek nem jutott volna eszébe erőszakmentesen keresni a szabadságot. Sem a múlt századokban, sem most. Az európai kereszténység a jézusi indulat fonákja. Utóbb bár megölték Ghandit, de ő mégis győztes volt, célba ért. Épp úgy, mint Jézus. Isten felmagasztalja azt, aki magát megalázza. Jézus nevére minden térd meghajol. Pedig ő Bárány. Nem oroszlán. És a Jelenések könyve szerint csak ő méltó felnyitni a könyvtekercset, amely a világ sorsát dönti el. Bár lenne bátorságunk nyomába lépni!
Csepel, 2021. márc. 28.
|
