|
És most íme én tudom, hogy nem látjátok többé az én orcámat ti mindnyájan, kik között általmentem, prédikálván az Istennek országát. Azért bizonyságot teszek előttetek a mai napon, hogy én mindeneknek vérétől tiszta vagyok, mert nem vonogattam magamat, hogy hirdessem nektek az Istennek teljes akaratát. Apcsel20, 25-27.
És most íme én tudom, hogy nem látjátok többé az én orcámat ti mindnyájan, kik között általmentem, prédikálván az Istennek országát. Azért bizonyságot teszek előttetek a mai napon, hogy én mindeneknek vérétől tiszta vagyok, mert nem vonogattam magamat, hogy hirdessem nektek az Istennek teljes akaratát. Apcsel20, 25-27.
Pál elbúcsúzik az efezusiaktól. Különös érzések kavarognak benne. Tudja, hogy mennie kell, de azt is tudja, hogy elmenetelének végzetes következményei lesznek, mind magára, mind az ottani keresztyén közösségre nézve. Ő maga minden valószínűség szerint meg fog halni, a gyülekezet pedig olyan vezetők markába kerül, akiknek tevékenysége káros, ha nem végzetes lesz. Pál tudja, hogy mi vár rá. Nem képzelődik. Isten jelentette ki neki. Nem vezetik emberi megfontolások. Útja – hasonlóan Jézuséhoz – az engedelmesség útja. Elvégezve küldetését, annak vége felé közeledik. Visszatekintve úgy látja, hogy csak á l t a l m e n t azok között, akikkel kapcsolatba került. Közben pedig prédikálta nekik az Isten művét, amely a Krisztusban öltött testet. Mi nagy erőfeszítést teszünk, hogy kapcsolataink tartósak, hosszú távúak legyenek. Igyekszünk (érzelmi) kötődéseket kialakítani, ragaszkodni, és annak viszonzását várjuk másoktól is. Nem akarjuk belátni, hogy csak átutazók vagyunk és életünk minden kapcsolata ideiglenes. Ám ez csak növeli felelősségünket. Amíg az életút egy szakaszát járjuk, mindaz amit mondunk, teszünk, vagy éppen elmulasztunk egyszeri és megismételhetetlen. Láthatatlan, de valós nyomot hagyunk magunk után. Az apostol a legfontosabbnak tartotta, hogy Isten teljes akaratát hirdesse, képviselje és tegye. Jézus mondja: Az pedig annak az akarata, aki elküldött engem, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz őbenne, örök élete legyen; és én feltámasszam azt az utolsó napon. Jn 6,40. Nyilván Isten műve a hit Jézusban, de akik már hisznek, azoknak kötelességük továbbadni, amit kaptak. Pál ezt a kötelességét halálosan komolyan vette. Így mondta: “Én mindeneknek vérétől tiszta vagyok, mert nem vonogattam magamat, hogy hirdessem nektek az Istennek teljes akaratát. Azért vigyázzatok, megemlékezvén arról, hogy három esztendeig éjjel és nappal meg nem szüntem könnyhullatással inteni mindenkit.”(31) “Átutazókként” mi is tudnánk ennyire szeretni azokat, akikkel élünk?
2020. ápr. 26.
|
