1%

Ökumenikus imahét, nyitónap Máté 25,31-40

Próbálom túltenni magam a csodálkozáson. A keresztény felekezetek egységéért meghirdetett imahét igehirdetési alapigéi aktuálpolitikai témájúak. Lehet, hogy már nem probléma a kereszténység megosztottsága?

Kétségtelen, hogy a migráció, a modern rabszolgaság, a prostitúció és az erőszak, a szegénység és a pénzügyi spekuláció valamint a családok válsága mind időszerű kérdések. Ugyanakkor nem kapcsolódnak közvetlenül semmilyen módon a felekezeti megosztottság problémájához. A héten mégis ezekkel a kérdésekkel kell foglalkoznunk. Nincs könnyű helyzetben az igehirdető, ha igehirdető kíván maradni.

Az adott igék közül hozzám a jézusi áll a legközelebb, ezért erről szeretnék ma szólni:

Mt 25,31-40. „Amikor pedig az Emberfia eljön az ő dicsőségében, és vele az angyalok mind, akkor odaül dicsősége trónjára.Összegyűjtenek eléje minden népet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől.A juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja.„Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor így válaszolnak neki az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád? A király így felel majd nekik: Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.”

Jézus komolyan veszi, hogy adott helyzetben szeretettel fordultunk-e embertársunk felé.

Ez nem felekezeti, vallási vagy etnikai kérdés. Akkor cselekszünk helyesen, ha szeretettel fordulunk a rászorulóhoz. Isten irgalmas hozzánk, mi is másokhoz. Nem bonyolult.

Ugyanakkor ezt nem azért tesszük, hogy a törvényt betöltsük, hanem azért , mert a Szent Lélek ujjászült minket és isteni természet részesei lettünk. Azért nem értik a megszólítottak a példázatban, hogy Jézus mit mond, mert a cselekedetük nem volt előre elhatározott, tudatos, hanem így mondhatnánk: spontán. Az adott helyzetben nem is tehettek másként. A Lélek nem engedte volna. Ezért kérdik Jézust :"Mikor láttuk, hogy...?" Till. észre sem vették, hogy jót tettek. "A hit nem kérdi, hogy mi a jó, mert mielőtt kérdené, már megtette. "(Luther)

Nem tudom, hogy személy szerint megfelelünk-e ennek az elvárásnak. Intézményesen biztosan nem. Sem mint keresztény ország, sem mint keresztény közösség. Megbukunk Jézus vizsgáján.

Miért? Nekem úgy tűnik, hogy nem a szándék, hanem a bátorság hibádzik. Az európai, civilizált, (kisebb-nagyobb) vagyonnal, tulajdonnal rendelkező ember fél. Esze ágában sincs megosztani javait másokkal sem házát, sem hazáját, még kevésbé a szívét. Lehet persze kifogásokat keresni – azoknak, akik csak névleg vagy úgy sem keresztények. Jézus követőinek azonban ezek a kifogások nem adnak jó lelkiismeretet. Marad a rossz lelkiismeretű hallgatás, a félelem – azoktól, akik a kerítés túloldalán vannak vagy azoktól, akik a kerítést felépítették. Szóval nincs megoldás. Csak félelem van. A gyáváknak pedig osztályrészük a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz. (Jel 21,8.) Az igazi kereszténység soha nem lehetett defenzív, védekező. Jézus harcba küldte tanítványait a lelkekért. Az emberekért. Nem ellenük, hanem értük. A mi érveink tehát soha sem lehetnek a politikusok érvei és a mi harcunk eszközei soha nem lehetnek a politikusok eszközei. Se pro se kontra. Nem vagyunk a jobb vagy bal oldalon. Mi Jézus oldalán vagyunk, vagy nem vagyunk csak megízetlenült só, ami a trágyadombra való. - sic. Jézus!

Hogy kinek mit ad Isten tennie, mihez van, lesz bátorsága, az hitének erején múlik. Keresztény hittérítők nem mehetnek a muszlim országokba, mert ott halál vár rájuk. Úgy tűnik Isten ide engedett egy csomó muszlimot és mi ahelyett, hogy evangelizálnánk őket, azon fáradozunk, hogy hogyan lehet megszabadulni tőlük. Ebből látszik, hogy milyen ernyedt, tétova és elméleti a mi kereszténységünk. Jól behúzódunk templomaink vastag falai mögé és tapsikolunk, hogy az állam megvéd minket. Ugye sikerült érzékeltetnem, hogy ez mennyire nem az, amiről Jézus beszél. Úgyis jön a böjt. Talán bűnbánatot kellene tartanunk, mielőtt nem késő.

Csepel, Királyerdei Református Templom, 2018. jan. 21.