Olvasd! Lukács evangéliuma 20, 27-40. “Isten pedig nem a holtaknak, hanem az élőknek Istene: mert mindenek élnek ő néki.”
Olvasd! Lukács evangéliuma 20, 27-40. “Isten pedig nem a holtaknak, hanem az élőknek Istene: mert mindenek élnek ő néki.”
Jézust vitára hívják a szadduceusok (zsidó vallási irányzat), akik tagadták a feltámadást. Nyilván nem valós történettel hozakodnak elő. Mózes törvénye szerint, ha egy házas ember gyermektelen volt, akkor a feleségét férfi testvérének kellett elvenni, hogy testvérének utódot támasszon. Ez esetben hétszer ismétlődik ez a furcsa szituáció. A másvilágon a hét testvér közül kié lesz az asszony? - kérdezik Jézustól a provokátorok.
Jézus felelete kettős. Egyrészt kijelenti, hogy a házasság e világ rendjéhez tartozik. Másrészt olyan dolgokat mond a másvilágról, ami fontos a számunkra.
Mit tudunk meg?
Azt, hogy a halállal nem ér véget az élet. Van tovább, mert Isten az élők Istene. Akinek életet adott, annak csak a teste porlad a földben, de lelke visszatér alkotójához, aki adta. (Prédikátor 12, ) Mindenki él őnéki. Igaz, másképp, mint korábban. Jézus szava szerint: “mert hasonlók az angyalokhoz...” Pál apostol pedig azt mondja, hogy van földi test és van mennyei test és az ember nem úgy támad fel, ahogy eltemették. Más helyen így: Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arcal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Lelkétől. Világos ez. Tudhatjuk mi vár ránk.
Azt is mondja Jézus, hogy nem mindenkié lesz az a más-világ, hanem azoké, akik méltók rá. Ők támadnak majd fel az élet feltámadására.
Nem szívesen halljuk, hogy feltételhez kötött az üdvösség, bár Jézus több helyen beszél erről. Isten nem szórja rá vakon ajándékát az emberekre. Akinek nem kell, nem kell. Isten igaz és igazságos. Hiszem, nem szívesen töltenénk az örökkévalóságot gyilkos, torz lelkű, kegyetlen, gyűlölködő, önző emberek társaságában, akik magukat szívből odaszánták a gonosznak. Kapzsiságukban tönkretettek másokat, sőt lassan magát a bolygót is, ahol élünk. A nekik felajánlott kegyelmet megvetették. Isten gyermekeit megalázták, megkínozták vagy megölték. Nem igazságtalan az Isten, amikor Jézus – ígérete szerint – visszajön, ítélni. Mindenki jutalmát veszi aszerint, amit e testben cselekedett. És sokan azok közül, a kik alusznak a föld porában, felserkennek, némelyek örök életre, némelyek pedig gyalázatra és örökkévaló útálatosságra. (Dániel 12, 2.)
A kérdés még az: Elégséges-e igyekezetünk a jóra vagy más is kell még? Jézus szava ebben is eligazít: “MÉLTÓKKÁ TÉTETNEK, hogy ama világot elvegyék, és a halálból való feltámadást...” Nem méltók lesznek saját erejükből, hanem méltóvá tétetnek! Ez a szenvedő szerkezet a Szent Lélek munkájára utal és térdre utasít minket. Az Örökkévaló tesz méltóvá! Jézus Krisztus vére által, amely kiontatott értünk a Golgotán. Luther írja a Kis Kátéban: Hiszek Szent Lélekben! - “Hiszem, hogy saját eszemmel és erőmmel nem tudnék Jézus Krisztusban, az én Uramban hinni, sem hozzá eljutni, hanem a Szent Lélek hívott el engem az evangélium által, ő világosított meg ajándékaival, ő szentelt meg és tartott meg az igaz hitben; ahogy a földön élő egész anyaszentegyházat is elhívja, gyűjti, megvilágosítja, megszenteli és Jézus Krisztusnál megtartja az egy igaz hitben. Ebben az anyaszentegyházban nekem minden bűnt bőséggel megbocsát, az ítélet napján engem és minden holtat feltámaszt és nekem minden Krisztusban hívővel együtt örök életet ad. Ez így igaz!”
Csepel, 2018. nov. 11.
|