1%

“Ti pedig azt a szentet és igazat megtagadtátok … Az életnek fejedelmét pedig megöltétek; kit az Isten feltámasztott a halálból …” Apostolok cs. 3,14-15.

Péter apostol körül egy csodálatos gyógyítás után tömeg kavarog a Jeruzsálemi templom oszlopcsarnokában. Jézusról beszél nekik és arról, hogy teljesen félreértettek mindent.

A kérdés lényegében az, hogy a történtek után tudnak-e hinni?

Jézus megbocsátotta azt, amit vele műveltek.

De ők meg tudnak-e bocsátani önmaguknak?

Kicsit hasonló a helyzet József pátriárka történetének végéhez. A gyilkosságnál is aljasabb tettet akkor Isten jóra fordította. Beépítette megmentő tervébe. Ez nem menti fel a testvéreket, mert ők “tudatlanok” voltak Isten tervét illetően. Hiszen ő titokban cselekszik.

És Jézus esetében is. Az övéi halálra adják. Az idegen hamarabb megkönyörül rajta, mint a testvérei. És most ott állnak Az előtt, akit semmire sem becsültek, de az Isten Fejedelemmé (mindennek Urává) tett. És azt hallják, hogy tele a keze áldással, szeretettel, melyet feléjük nyújt. Olyan erővel, ami elég az életre és az örök életre. És nem kíván mást, csak hogy bízzanak benne.

Fontosak a szavak, amelyeket Péter kimond: “Mit néztek ránk, mintha tulajdon erőnkkel vagy szentségünkkel műveltük volna a csodát ...” Azaz: Közületek valók vagyunk mi is. Nincs rajtunk semmi különös vagy csodálnivaló – ezt mi tudjuk a legjobban. Jézust csodáljátok! Előtte hódoljatok! Értetek tett mindent. Ne féljetek, mert őbenne maga Isten szeret titeket.

Amikor Jákob pátriárka meghalt Egyiptomban a testvérek újra felkeresték Józsefet, mert úgy gondolták, hogy csak apjukra való tekintettel nem állt bosszút rajtuk. József elszomorodott gyanakvásuk miatt. Bántotta őt, hogy még mindig közöttük ágaskodik az a régi bűn és elválasztja tőle testvérei szívét.

Nem tudom mi kell ahhoz, hogy egy ember elhiggye Isten iránta érzett lángoló szeretetét (szerelmét), de amikor igen, akkor átéli azt, ami legjobb ezen a világon és az Eljövendőben.

Csepel, 2019. ápr. 28.