|
Óév este
Mert tudjuk, hogy ha e mi földi sátorházunk elbomol, épületünk van Istentől, nem kézzel csinált, örökkévaló házunk a mennyben. Azért is sóhajtozunk ebben a testben, óhajtván felöltözni erre a mi mennyei hajlékunkat. Ha ugyan felöltözötten is mezíteleneknek nem találtatunk. 2Kor 5,1-3.
Jézus Krisztus feltámadása óta a Szent Szellem által bizonyosan tudjuk, hogy a halálban átlépünk egy más létformába. Az esztendő vége és kezdete ugyan csak emberi elgondolás szerint van december és január találkozásánál, de emlékeztet az idő múlására. Életünk homokóráján peregnek a szemek. Egy napon elfogynak és akkor – Pál szavai szerint – elbomolnak a sátor kötelei és le kell vetni a testet, mint egy ruhát.
Mi következik azután?
Az ige szerint levetjük az egyiket és felöltjük a másikat. Levetjük a földit és felöltjük a mennyeit. A földi ideigvaló, a mennyei örökkévaló.
Bármilyen bizonyossággal is tudjuk mindezt, nehéz levetni a földit. A test és a lélek össze van forrva. A kettő szétválása fájdalmas és félelmetes. Jó lenne, ha nem így történne. Ha azt, ami halandó, elnyelné az élet. Mi itt fordítva érzékeljük: Azt ami él, elnyeli a halál. Csak hisszük azt, hogy másképp lesz. Hitben járunk, nem látásban. Hinni pedig azt kell, aminek az ellenkezőjét látjuk. De bízunk a mi Urunk ígéretében. Inkább neki hiszünk, mint a saját szemünknek, fülünknek.
Van ebben az igében egy érdekes mellékmondat, ami fölött helytelen volna elsiklani. Ez pedig úgy hangzik: Ha ugyan felöltözötten is mezíteleneknek nem találtatunk… Mintha nem is az volna a kérdés, hogy lesz-e mennyei ruhánk, hanem az, hogy milyen lesz?
Talán nem tűnik okoskodásnak, ha azt mondom, hogy szerintem a mennyei ruhánkat a földi életünkben szőjük meg. Annak szálai cselekedeteinkből tevődnek ki. Mintázata kirajzolódik, attól függően, hogy mi volt hangsúlyos, fontos a földi életünkben. Talán ezért mondja az apostol, hogy bizony lehet szakadt vagy átlátszó is az mennyei ruha, amelyből szégyenszemre kilátszik mezítelenségünk. A mezítelenség itt a méltatlanságot jelenti az Istennel való életre.
Némelyek talán úgy vélik, hogy Jézus, kegyelmének palástjával eltakarja majd szégyenünket. Ez helytálló gondolat, csak éppen nem az eljövendő világra, hanem a jelen világra érvényes. Itt van a kegyelem ideje, itt van az üdvösség napja. Ott pedig másnak van ideje. Mert nekünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy kiki megjutalmaztassék aszerint, amiket e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt. (10.v.)
Csepel, 2022. december 31.
|
