„Nem a nap lesz többé
nappali világosságod és fényességül nem a hold világol néked, hanem sz. Úr lesz
néked örök világosságod, és Istened lesz ékességed.” Ézsaiás 60, 19.
Ökumenikus
istentiszteleten elhangzott igehirdetés:
Kedves Testvérek!
Ez egy temetési ige. Ott
szoktuk vigasztalásul mondani. Ám ez tévesztésre is okot adhat, mert nem arról
szól, hogy majd ott jó lesz, mert itt rossz volt.
Csak akkor lesz ott jó,
ha itt is jó volt.
Mitől jó itt?
Jézus Krisztus teszi jóvá
a világot, az embert és az életet. Ha megvan az a váltás az ember életében,
hogy „belül süt a nap, meg ragyog a hold” – ahogy Sillye Jenő Húsvéti
oratóriumában szépen adja Jézus szájába a szavakat: „kezemben hozom a napot…
kezemben hozom a holdat…”
Átszüremlik az élet
szövetén a Világ Világossága.
Hol jobban, hol kevésbé,
ahogyan gyűrődik a szövet.
De tudunk Róla, hogy van
– Ő mondta: „ani hú” – „egó eimi” – ÉN VAGYOK!
Hát ettől szép az élet,
de a halál is. Beletemetkezünk ebbe a Jézusba, aki a bűnünkre bocsánat és a
jóságunknál jobb.
Jó mindent letenni az
Úrért! Pál is örömmel írja: „Mindent kárnak és szemétnek ítélek az én Uram
Jézus Krisztus ismeretének páratlan gazdagságáért.” Ő valóban páratlan
gazdagság. Kulcsa az örökkévalóságnak, ami majd beköszönt. Ha, sötétben és
hidegben megyek is hazafelé, de ott a kulcs a zsebemben, a meleg hívogató
otthon biztonságának ígéretével.
Így járhatjuk az élet
útját is, szent megrendüléssel tudva, hogy egykor majd nyílik, ami zárult –
nyílik örökre, mert van, aki megnyitja.
Pilinszky: Introitusz
Ki nyitja meg a betett
könyvet?
Ki szegi meg a töretlen időt?
Lapozza fel hajnaltól-hajnalig
emelve és ledöntve lapjait?
Az ismeretlen tűzvészébe nyúlni
ki merészel közülünk? S ki merészel
a csukott könyv leveles sürüjében,
ki mer kutatni? S hogy mer puszta kézzel?
És ki nem fél közülünk? Ki ne félne,
midőn szemét az Isten is lehúnyja,
és leborúlnak minden angyalok,
és elsötétűl minden kreatúra?
A bárány az, ki nem fél közülünk,
egyedül ő, a bárány, kit megöltek.
Végigkocog az üvegtengeren
és trónra száll. És megnyitja a könyvet.
1961
A modern ember démonikus
tudatlanságban menekül az „örökké” fogalma elől. Nem akar tudni arról, hogy van
örökké. Ezért nem tiszteli az életet és féli túlzottan a halált. Fél a végtől,
ami igazából nincs, mert az örökké van. Ez az örökké kerülhet hozzánk közel,
lehet ismerőssé a feltámadott Krisztusban. Nekünk, akik hiszünk, arról szabad
tanúságot tennünk, hogy jelenünk voltaképpen annak az örökkének az első
órája. Ámen
2011 01 22 Zólyomi
Mátyás, ev. lelkész
