Húsvéthétfő
Húsvéthétfő
Mint végső ellenség töröltetik el a halál. 1Kor 15,26.
Addig nem is érti ezt az ember, amíg közel nem kerül a saját, vagy szerettei halálához. Különös érzés az. Mintha tényleg jönne valaki, hogy véget vessen az életnek. Apám mondta búcsúzása előtt egy nappal: Eljött értem a halál. Honnan tudta? Sejtelmem sincs. Nem volt a mondatban semmi patetikus. Csak ténymegállapítás volt. Nem volt sírás, sem önsajnálat. Csak a rendelt idő felismerése. Ugyanakkor annak, aki itt marad mégis mindig marokra szorítja a szívét a fájdalom, ha elmegy valaki. Lett légyen akárhány éves a távozó – a halál mindig megrendítő.
Akik háborúban, vagy kórházakban sok halált látnak belefásulnak. Mintha az ismétlődés elvenné a személyesség és az együttérzés lehetőségét. Pedig a halál nagyon személyes. Mindenki személyesen találkozik vele, és egy ponton túl már senki sem kísérheti tovább. Ilyen értelemben valóban mindenkinek végső ellensége amellyel (akivel?) egyedül kell szembenéznie. De ellenség marad. Baráttá nem lesz soha.
Jézus is tudta ezt. Mélyen együttérzett a gyászolókkal. Ha valaki, akkor ő biztosan tudta, hogy van másvilág, de eszébe sem jutott elbagatellizálni a halált. A sajátjával is a legkomolyabban, vért verítékezve nézett szembe Nagycsütörtök éjszakáján a Getsemáné kertben.
Igénk azt mondja, hogy egyszer majd eltöröltetik, megsemmisül. Az új teremtésben nem lesz halál. Az az első teremtéshez, illetve az első bűnhöz tartozik. De addig még várni kell. Nemzedékek születnek és hanyatlanak a sírba, ki tudja mennyi idő telik el, amíg Isten fordít a világ kerekén egy nagyot és helyreállítja, ami elromlott. (Ἔσχατος ἐχθρὸς καταργεῖται ὁ θάνατος)
Jézus az egyetlen reménysugár a halál árnyékának völgyében járók számára. (Zsolt 23,4. Ézs 9,2.) Első zsenge, ahogy az apostol mondja. Mint az első hóvirág, ami a kikelet ígérete. Azért olyan fontos, hogy az elmúlás pillanatában – minden fájdalmunk mellett – Jézusra szegezzük a tekintetünket. Az a jövő ugyanis, amit Isten ígér – tudniillik, hogy mint utolsó ellenség töröltetik el a halál – az a jövő (ἐσχατον) Jézusban jelenvalóvá lett. De csak Őbenne. Nincs még egy zuga ennek a világnak és nincs más teremtmény, ahol vagy akiben ezt a jövőt fölragyogni láthatnánk. Egyedül Jézus. Úgy tekinthetünk föl rá, mint a zsidók az érckígyóra a pusztában. Bocsátott azért az Úr a népre tüzes kígyókat bűnük miatt, és mardosták a népet, és sokan meghaltak Izráel népéből. Csinált azért Mózes rézkígyót, és feltűzte azt póznára. És ha a kígyó valakit megmart, és feltekintett a rézkígyóra, életben maradt. (4Móz 21,9.)
Így kapaszkodhatunk mi is utolsó Feltámadott Krisztusba. Az halált eltörlő Isten beteljesült ígéretébe.
Csepel, 2021. ápr. 5.
|