|
Aki lámpást gyújt, nem takarja le edénnyel, ágy alá sem rejti, hanem a lámpatartóra teszi, hogy akik bemennek, lássák a világosságot...
Aki lámpást gyújt, nem takarja le edénnyel, ágy alá sem rejti, hanem a lámpatartóra teszi, hogy akik bemennek, lássák a világosságot. Mert nincs olyan rejtett dolog, amely napvilágra ne kerülne, és nincs olyan titok, amely ki ne tudódna, és ismertté ne válna. Vigyázzatok tehát, hogyan hallgatjátok! Mert akinek van, annak adatik, de akinek nincs, attól még az is elvétetik, amiről azt gondolja, hogy az övé. Lk 8, 16-18.
Tisztázzunk mindjárt egy félreértést! A lámpás nem az ember, hanem az Isten igéje. Az ember csak annyiban, amennyiben Isten igéjét adja tovább. Ezekben a beszédekben Jézus Isten igéjéről tanít. Arról szól az igénket megelőző magvető példázata és az igénket követő kijelentés arról, hogy Jézus azokat tekinti igazi rokonainak, akik az igét hallgatják és megtartják. Szép ószövetségi megfogalmazás: Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága.
Életünkben fő helyre kell kerüljön Isten igéje. Annak világosságánál látjuk jól önmagunkat és mindazokat, akik körülöttünk élnek. Magunktól csak árnyakat és lidércfényt látunk, esetleg délibábot kergetünk. Az ige fényében azonban élesen kirajzolódik minden. Emberek és a világ egyaránt. Az, hogy minden titok kitudódik és ismertté válik, nem általánosságban igaz, hiszen a bűnök homálya gyakran elfedi a világban az igazságot. Isten igéje azonban tényleg feltárja a valóságot, ami talán nem kellemes, ám annál hasznosabb. Utat mutat a jelen világban az eljövendő világ felé. Kétségtelenül rámutat a hibáinkra és romlottságunkra, de a megoldást is felkínálja Krisztusban. Az igéből megértjük Isten iránti vétkes tartozásunkat, meglátjuk bűneinket, de onnan ismerhetjük meg Isten szeretetét, megmentő kegyelmét is. Az is titok, amíg az ige fénye rá nem vetül. Akkor azonban felragyog. Vigyázzatok tehát hogyan hallgatjátok!
Hogyan olvassuk, hogyan hallgatjuk?
Amikor valaki fellapozza a Bibliát gyakran előfordul, hogy elkedvetlenedik. Azt szokták mondani: Nem értem. Ám nem ez a probléma, hogy nem érti, hanem hogy nem ért egyet. Mást hisz, mást akar, mást gondol, mint ami meg van írva. Mást tanult, más a véleménye. Az ember megszokta, hogy okoskodjon. Mindent a maga elméjének a mérlegén mérjen. Ezért óhatatlanul szembekerül Isten gondolataival és kritizálja Isten tetteit. Nincs türelme kivárni, hogy mélyebb összefüggéseket megértsen és az igazságra rátaláljon. Olyanok vagyunk, mint a példázatbeli Márta, aki csak sürgött forgott, ellentétben a testvérével, Máriával, aki csendben leült Jézus lábához, hogy őt hallgassa. Ő a jó részt választotta, ami nem vétetik el tőle.
Van az emberben egyfajta gyanakvás és félelem is, egyfajta szorongás: Mit mond majd nekem az Isten? A válasz erre az, hogy mindig mást, mint amit várunk. Amikor önigazolást várunk, akkor megítél. Amikor ítéletet várunk, fölemel. Mindig meglepetés!
Most már csak az utolsó mondatra figyeljünk, amit kicsit kibővítek: Akinek van bátorsága, hogy odaálljon az ige fényébe, az megkapja Isten ajándékaként az életet és az örök életet. Aki azonban visszaretten, gyáván eltakarja a szemét, az azt is elfogja veszíteni, amit magáénak vélt ezen a világon. Az Eljövendőben pedig nem lesz öröksége. Pedig örököstársai vagyunk, lehetünk Krisztusnak!
Csepel, 2022. július 17.
|
