Egy esküvőre
Egy esküvőre
Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok, megengedvén egymásnak, miképen az Isten is a Krisztusban megengedett néktek. Efezus 4,32.
Mostanában sokan teszik fel azt a kérdést, hogy házastársnak ki lenne az "igazi"? Talán inkább úgy kellene föltenni a kérdést, hogy egy házasság hogyan lenne az "igazi"? Szerintem: Ha a nő kész áldozatot hozni és közben nem tekinti magát áldozatnak.... Ha a férfi döntése valós és nem tekinget kifelé a kapcsolatból, hogy mással talán jobb lenne... Nos, talán ez az igazi...
A házasság tér, amit a másik számára biztosítunk, hogy önmaga lehessen. Károli zseniálisan finomítja a megbocsátás szót a fenti igében "megengedéssé". Ezzel igazából a megbocsátásnak elejét veszi. Ha megengedek, nincs mit megbocsátanom. Talán éppen így szeret az Isten. Minél nagyobb ez a megengedés annál kevesebb a szorongás, a megfelelni akarás, annál boldogabb a házasság. Aki azonban a másik szabadságában a saját kibontakozásának akadályát kezdi látni, az saját örömét oltja ki, voltaképpen saját magának ellensége. Eluralja gondolatait a csalódottság.
A házasságban a csalódottság olyan mint az apró gyom. Ha időben ki nem irtják, felnő és tönkreteszi az egészet. Lehetetlenné teszi a gyerekekkel való helyes bánásmódot is. Elszív minden energiát. Az elégedettség azonban halk szót és engedelmes, kiegyensúlyozott gyermekeket nevel. Persze nem egymással, hanem Isten iránt lehetünk elégedettek :)
A tartós kapcsolat föltétele nem a körülményekben van, hanem abban, hogy ne veszítsük egymást szem elől. Volt egy népszerű film: Avatar. Abban a szerelmesek úgy fejezték ki az egymás iránti szeretetet, hogy azt mondták: "Látlak Téged!" Nem a fizikai látásról volt szó, inkább a másik igazi énjének, belső emberének látásáról – a megértésről. Ezt a látást nem szabad elveszíteni. Akkor talán még a mese is lehetséges; és boldogan éltek, míg meg nem haltok...
2017. júl. 30.
|