Megszólalt Jézus, és ezt kérdezte: Vajon nem tízen tisztultak-e meg? Hol van a többi kilenc?
Megszólalt Jézus, és ezt kérdezte: Vajon nem tízen tisztultak-e meg? Hol van a többi kilenc? Lk 17,17.
A tíz leprás közül az egy visszatérése magányos út. A többiek- bár meggyógyultak, elmaradtak. Jézus tanítványaiként talán mi is érzünk ilyenfajta magányosságot.
Komoly kérdés, hogy akikkel kapcsolatba kerülünk meddig maradnak mellettünk? Annyi mindent megtehetünk másokért, akár csodaszámba is mehet a segítségünk, mégis azt kell tapasztalnunk, hogy hamar hátat fordítanak. Lelkészi szolgálatom során sokakkal beszélgettem. Sokan tettek ígéretet, hogy hűségesek lesznek. Ritkán tapasztaltam. Ez könnyen keserűséggel tölthetne el.
Jézus is átélte ezt. Döbbenten és csodálkozva vette tudomásul, hogy nincs hála, nincs megtérés. A megkönnyebbülés után csak mindenki megy tovább a maga útján. Nem számít már se Isten, se ember. Miért van így? A “jó tett helyébe jót várj” nem működik az emberek között.
A leprások gyógyulásánál nem a gyógyulás a lényeg, hanem a hit. Az az egy, aki visszajött nem azért hitt, mert meggyógyult. Már előtte is hitet szavazott Jézusnak. Valahogy így kellene. Előbb hinni. Bízni az Isten jóságában. Akár megtörténik a csoda, akár nem. Egyáltalán számolni Istennel. Hol vannak azok, akik ezt tényleg megteszik? Hol vannak a templomokból? Hol vannak a hűségesek? Felnőttek és fiatalok? Mintha kihalt volna az emberekből a lelkiismeret.
Milyen különös szó ez: lelki-ismeret. Nem tudomány, nem számító pragmatizmus. Az embereknek nincsen lelki ismerete. Csak az anyagi világot ismerik. A pillanatnyi érdekeiket. Vajon az meddig tart? Pillanatig? Isten Fia az örökkévalóságot ígéri a pillanat helyett. A valóságot a hiábavalóság helyett. De ennek módja van. “Annakokáért ha feltámadtatok a Krisztussal, az odafelvalókat keressétek, a hol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén. Az odafelvalókkal törődjetek, nem a földiekkel!” Kol 3,1. Odafigyelés az Örökkévalóra a mulandók helyett. Minden élethelyzetben. Ha Vele kötjük össze az életünket, akkor van igazán életünk. A többi csak illúzió.
Ha az értelem felfogja is ezt, a szív dönt, ha még egyáltalán képes dönteni. A szív akar, hacsak nem lett akaratgyenge. Szégyene azoknak, akik elfordulnak. Akik hűtlenek lesznek. Mit tehetünk értük? Semmit. Azt választották – talán öntudatlanul is – ami a semmi. Örökségüket eladták egy tál lencséért, mint Ézsau. Talán keményebben kellene velük beszélnünk, hátha felocsúdnának az ördög tőréből? Gyanús, hogy inkább csak megsértődnének. Csak opció számukra Isten hívása. És annyi más lehetőség mutatkozik. Csak a vég mutatja majd meg, hogy mekkorát tévedtek. Szavaink erőtlenek, de a Szent Lélek megmozdíthatja a halott szívet is. Ő a nagy Újraélesztő.
Csepel, 2022. szeptember 18.
|