Amikor pedig megszületett Jézus a júdeai Bethlehemben, Heródes király idejében, íme napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe..
Amikor pedig megszületett Jézus a júdeai Bethlehemben, Heródes király idejében, íme napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe... Mt 2, 1-12.
Vízkereszt a Napkeleti Bölcsek ünnepe. A misszió ünnepe, mert ők az első pogányok, akik fölkeresik Jézust. A Megváltó Isten népének körében született. Sok ígéret szólt eljöveteléről. A zsidók Bibliája születése helyét is megjövendölte. A bölcseknek nem volt Bibliájuk. Isten más módon üzent nekik: a csillag feltűnésével. Nagy elhatározásra jutottak. Hosszú útra kelnek, vállalva annak minden viszontagságát, hogy saját szemükkel láthassák a világ Megváltóját. Egyszer megkérdeztem egy hétpróbás prédikátort, hogy mennyi ideig tartott a bölcsek útja? Nem tudta. Heródesről olvassuk, hogy pontosan megtudakolta tőlük a csillag feltűnésének idejét. Azután minden 2 esztendősnél kisebb gyermeket megöletett Betlehemben. Ebből nyilvánvaló, hogy két év is eltelt a csillag feltűnése és a bölcsek Jeruzsálembe érkezése között. Valóban hosszú út volt...
Az első keresztyének nem misszionáltak a szó mai értelmében. Közösségük, életformájuk volt mások számára annyira vonzó, hogy eljöttek a pogányok megcsodálni. Aztán ott ragadtak. Megkeresztelkedtek. Életük kockáztatásával is hitet tettek Jézus Krisztus mellett, akit megismertek.
A mai értelemben vett misszió a XIX-XX. században teljesedett ki, amikor az addig nem ismert világrészek elérhetővé lettek az európai emberek számára. A misszióban a keresztyének tettek meg sok ezer kilométert, hajón, szekéren, gyalog vagy vasúton azért, hogy más vallású népek között hirdessék az evangéliumot, hogy ők a bálványoktól az élő Istenhez megtérjenek. Ez a munka sok áldozattal járt. Gyakran maga a misszionárius lett szolgálatának áldozata. A munkát gyakran megakasztották a fegyveres konfliktusok, különösen a két világháború.
Az áldozat azonban nem volt hiábavaló. Míg az európai keresztyénség sorvadozik, Afrikában és Ázsiában dinamikus a növekedés. Élő és vonzó keresztyén közösségek sora az egykori magvetés gazdag termése. Más a vető és más az arató. Sokszor csak néhány fős kis közösségek nőtték ki magukat helyi egyházakká. Manapság a Sátán, tomboló haragjában, csak az iszlám kegyetlen, gyilkos fegyveres erőit tudja ezekkel a keresztyénekkel szembeállítani. Hiába. A mártírok vére az egyház magvetése.
Bár európai keresztyénségünk sok belső gonddal küzd, mégsem szabad az egyházat megvetnünk. Sok hibája ellenére mégiscsak ez a bölcső, a szülői ház, a keresztyénség forrása. Kis-Ázsiából való kétszeres kiűzetésünk óta mindenképpen. Először a pogány Róma, másodjára pedig Mohamed hívei kergették el a keresztyéneket arról a vidékről. Ide került át a súlypont, itt éltek a szentek, itt virágzott ki a Reformáció. Innen indultak egykor, de indulnak manapság is misszionáriusok a világ minden szegletébe. Az európai keresztyénséget a Sátán a jóléten keresztül támadja. A jóléti társadalom istene a pénz. A tulajdon és a birtoklási vágy elfordítja a szívet Istentől, süketté teszi az evangélium meghallására, vakká Jézus Krisztus megismerésére. Idővel bizonyára ez is változni fog, ahogy fordul a sors kereke. Addig is adjunk hálát a Napkeleti Bölcsekért, akiknek bölcsessége éppen abban állt, hogy felkeresték Jézust és hódoltak Neki. A kicsiny gyermek még nem taníthatta őket szavakkal. Léte és lénye azonban meggyőzte őket Isten jelenlétéről. Dicsőítették tehát Őt, ahogy illik. Ma is ez a legtöbb, amit ember tehet: Felkeresni Jézust – ezúttal lélekben, hiszen nincs is messze egyikünktől sem - és hódolni előtte. Így lesz miénk öröme, ereje, békéje. Átélhetjük: Immánuel! Velünk az Isten!
Csepel, 2019. január 6.
|