1%

Az Úr öl és elevenít. Sírba visz és visszahoz. 1Sámuel 2,6.

Már az ószövetségi embernek is tapasztalata volt, hogy az élet és a halál nincs az ember hatalmában. Kétségtelen, hogy az anyák életet adnak gyermekeiknek, bár inkább úgy kellene mondani, hogy kihordják a megfogant életet a születésig. Az is kétségtelen, hogy az emberi rosszakarat vagy felelőtlenség képes megfosztani a másik embert annak testi létezésétől. Ez azonban nem jelenti azt, hogy hatalma volna az élete felett, mert nem csak testileg létezünk. Sőt! A testi létezésünknél minőségileg magasabb rendű a szellemi. Azt pedig senki sem veheti el, csak az, aki adta – a Teremtő. De Ő nem teszi. Jób szavaival: És miután ezt a bőrömet megrágják, testem nélkül látom meg az Istent. (Jób 19,26.) Úgy tudjuk, hogy Isten hatalmában vannak a létezésünk különböző formái. Az Úr öl és elevenít. A teremtéstől annyiban különbözik ez, hogy míg a kreáció valami újat hoz létre, addig a feltámasztás a már meglevő újjáéledése más létformában.

Nem azonos azzal, ami meghalt, de nem is független attól. Pál így írja: “Vannak mennyei testek és földi testek; de más a mennyeiek dicsősége, más a földieké. Így van a halottak föltámadása: Elvettetik romlandóságban, föltámasztatik romolhatatlanságban. Elvettetik gyalázatosságban, feltámasztatik dicsőségben; elvettetik erőtelenségben, feltámasztatik erőben. Elvettetik érzéki test, feltámasztatik szellemi test. Van érzéki test, és van szellemi test is. Így is van megírva: Az első ember, Ádám, élő lélekké lett; az utolsó Ádám (Jézus) megelevenítő szellemmé. De nem a szellemi az első, hanem az érzéki, azután a szellemi. Az első ember földből való, földi; a második ember, az Úr, mennyből való. És amiképpen hordtuk a földinek formáját, hordani fogjuk a mennyeiét is.” (1Kor 15,40kk) Úgy tűnik, hogy Isten fontosnak tartja, hogy végigcsináljuk ezt a sokszor igen nehéz utat. Az élet sem könnyű, az elmúlás pedig legtöbbször gyötrelmes és félelemmel teljes. Még akkor is, ha a hit, a szeretet és a remény enyhítheti annak fájdalmát. Nem tudjuk miért van az, hogy Isten életet ad és elveszi, hogy aztán egy másik életet adjon? Ahogy a régi perzsa költő írja:
Élet s halál közt dús gyümölcsbe ért
lelkem ágyában sok fanyar miért;
Csak az ember maradt örök titok
Mért élt, ha meghal, s mért hal meg, ha élt? (Omar Khajjam)

A kérdésre választ adni mi sem tudunk, de Krisztus feltámadása reményt ad, hogy ennek a történetnek – a mi saját történetünknek is – van értelme és célja. Hogy mi az, annak megfejtését ránk bízta az Örökkévaló. Csak napról napra fejthetjük meg. Így van kitalálva.

Csepel, 2021. ápr. 4.